November 29-től egészen december 5-ig tartott Kelet-Európa legnagyobb fenntarthatósági expója a Planet Budapest 2021-et, ahol több mint 183 kiállító és 100 ország vett részt. Az expót a Hungexpon rendezték meg, és már most sikerről számolnak be.
A tavaly közzétett hidrogénstratégiában az Európai Bizottság komoly stratégiai célokat tűzött ki: 2024-ig legalább 6 GW hidrogén-elektrolízisberendezés telepítését, 2030-ig pedig legalább 40 GW hidrogén-elektrolízisberendezés telepítését. Itt az ideje, hogy a vállalatok frissítsék végre stratégiájukat az új valóságnak megfelelően, és kihasználják az új lehetőségeket – írja elemzésében Matti Malkamäki, a finn Aurelia Turbines és Hycamite vállalatok alapítója.
Folytatódnak a norvég gázt Dánián keresztül összekötő Baltic Pipe gázvezeték építési munkálatai a hónap elején bejelentett ideiglenes leállás után, de a befejezésben csúszás várható – közölte szombaton az Energinet dán hálózatüzemeltető.
Dánia hétfőn engedélyezte, hogy a felségvizein lefektessék az Északi Áramlat 2 földgázvezeték utolsó szakaszát. A gázvezetéknek az oroszországi Viborgtól a németországi Greifswaldig vezető 1230 kiléteres nyomvonala már szinte teljes egészében elkészült, a dán felségvizeket keresztező 120 kilométeres szakasz kivételével írja a Napi.hu.
A Gazprom orosz gázipari vállalat július elejéig 1,5 milliárd dollárt visszatérít Lengyelországnak a túlzottan magasra szabott árak kiegyenlítéseként – az erről szóló megállapodásról a PGNiG lengyel állami gázszolgáltató számolt be hétfőn.
Lengyelországban továbbra is terjed a fertőzés – jelenti a Reuters. Szombaton a hivatalos adatok szerint 576-an fertőződtek meg, ilyen sok megbetegedést korábban még nem regisztráltak egy nap alatt.
Megkezdődik a norvég gázt Dániából Lengyelországba szállító, 1,5 milliárd euró értékű, évi 7 milliárd köbméter kapacitású Baltic Pipe gázvezeték építése – közölte Andrzej Duda lengyel elnök hétfői rendkívüli sajtóértekezletén.
Évtizedek óta nem volt olyan alacsony a szénfelhasználás az energiaelőállítását szénerőművekre alapozó Lengyelországban, mint 2019-ben. Közel tíz százalékkal, vagyis hárommillió tonnával kevesebbet használt az energiaszektor, mint 2017-ben – írta a G7.
A PGNiG lengyel állami gázszolgáltató 2022 után már nem vesz földgázt a Gazprom orosz gázipari vállalattól, az energiahordozót Norvégiából, az euróövezetből, az Egyesült Államokból és Katarból szerzi majd be – írja az MTI.