Egy december végi jelentés szerint a világ legköltségesebb éghajlati katasztrófái 2023-ban túlnyomórészt a szegény országokat sújtották. A Christian Aid nemzetközi jótékonysági szervezet tanulmánya szerint a katasztrofális árvizek és erdőtüzek nagyobb gazdasági hatással járnak ott, ahol az otthonok kevésbé ellenállóak, és ahol kevés az újjáépítéshez szükséges eszköz.
A világ egyik legnagyobb szélerőműparkja 11 milliárd dollárból épül meg Egyiptomban. A létesítmény Európát és Szaúd-Arábiát is ellátná villamos energiával.
Azt már megszoktuk, hogy az olajpiac egyensúlyát felboríthatják a geopolitikai csaták sokkhatásai, de ezek eddig a kínálatot fenyegették. Idén megjelent egy új tényező is: a kereslet csökkenése, ami a szakemberek szerint a legfőbb veszélyforrássá fog előlépni az elkövetkezendő évtizedben. Erre viszont egyáltalán nincsenek felkészülve a világ olajkészleteinek közel kétharmada felett rendelkező közel-keleti országok.
Törökország és Líbia a november 27-ei megállapodásuk értelmében közös kutatásokat végezhet a Földközi-tenger keleti medencéjében található olaj- és gázlelőhelyek után az egyezmény által meghatározott kizárólagos gazdasági övezetekben – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő este a TRT Haber török állami hírtelevíziónak adott interjújában az MTI szerint.
Olajválsággal néz szembe Líbia, miután az ország legnagyobb olajmezőjét elfoglalta egy helybeliekből és a mező biztonsági őreiből álló csoport. A korábbi hírekkel szemben a Sarara mező termelését egyelőre nem állították le, de ennek továbbra is nagy az esélye, esetleges bekövetkezése pedig összességében közel napi 400 ezer hordós termeléskiesést és napi 32,5 millió dolláros veszteséget jelentene a líbai gazdaságnak.
Az OPEC szeptemberi együttes olajtermelése csak minimálisan nőtt augusztushoz képest, mivel a nagyobb szaúdi, líbiai és angolai termelést jórészt ellensúlyozta a csökkenő iráni és venezuelai olajtermelés.
Több jel is arra mutat, hogy a következő másfél évben magas szinten stabilizálódhat a magyar üzemanyagárakat leginkább meghatározó Brent olaj ára. Ehhez jön most a gyenge forintárfolyam.
A Reuters beszámolója szerint a líbiai Waha-i olajmezőt az Es Sider tengerparti terminállal összekötő kulcsfontosságú kőolajvezetéket öt hónapon belül másodszor tették üzemképtelenné különböző militáns csoportok.
A Líbiai Nemzeti Olajvállalat, a NOC elnöke, Mustafa Sanalla, az Oilprice.com összefoglalója alapján a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy várhatóan egy hetet vesz igénybe a megrongálódott vezetékszakasz javítása, ezért már januárban újraindítják azt. Még december 26-án kedden, ismeretlen fegyveresek robbantották fel a naponta 90 ezer hordónyi kőolajat továbbító egyik líbiai vezetéket. A hír hatására szinte azonnal két százalékkal […]