A légitársaság ebből 100 millió eurót az átmeneti időszak működési költségeire fordítana – írja az Equilor.
Feldarabolják a fizetésképtelen Air Berlin német légitársaságot és elosztják három versenytárs, a Lufthansa, az Easyjet és a Condor között – írta pénteken a Der Tagesspiegel című berlini lap.
Az Air Berlin megerősítette, hogy a Lufthansa és az EasyJet ajánlatát fogadták el – írja az Equilor.
Német lapértesülések szerint 150 millió eurónyi kölcsön érkezhet a német államtól. Közben tovább folynak a tárgyalások az eszközeladásokról is.
Nehezményezi a Ryanair, hogy a Lufthansával már előrehaladott tárgyalásokat folytatott az Air Berlin.
Az Air Berlin a Lufthansán kívül „több mint két légitársasággal” is folytat tárgyalásokat a csődvédelmet kért cég részeinek eladásáról, közölte a csődbe jutott légitársaság ügyvezető igazgatója.
Erős féléven van túl a Lufthansa. A vállalat árbevétele 13%-kal 16,95 milliárd euróra nőtt, miközben az üzemi eredménye közel megduplázódott.
A légitársaság részvénye 9 éves csúcsot ért el a hétfői kereskedésben és az indikációk szerint tovább emelkedhet.
Szerény forgalombővülést értek el Európa legnagyobb hálózatos légitársaságai az év második hónapjában, a tavaly februárihoz viszonyítva 3 százalék alatti utasszám növekedést értek el.