Az eddigi tesztekkel elégedettek voltak a szakemberek, ezért úgy vélik, 2022-ben már célba is vehetik vele a Marsot.
Elérhetetlenné vált az Opportunity marsjáró a Marson dúló vihar miatt, amely a kutatók szerint az egyik legintenzívebb, amelyet valaha láttak a bolygón – írja a Scientific American.
A világ egyik legnagyobb édességgyártója, a Mars bejelentette, hogy egymilliárd dollárt tervez fenntarthatósági fejlesztésekre költeni – írja a Bloomberg. A zöld gyakorlatok bevezetése a hosszú távon a profitokat is növelni fogja, hiszen a cég egy csomót spórolhat így az erőforrásokkal.
A vártnál is jobban teljesített a Kilopower névre keresztelt hordozható atomreaktor, így ha minden jól megy, 2019 végén már a Mars-utazásra készíthetik fel.