A klímaügy szempontjából aggasztó hír, hogy a világ, azon belül az Európai Unió is ismét egyre több szenet fogyaszt, de a jelenség önmagában nem teszi lehetetlenné a karbonsemlegesség elérésére vonatkozó célok elérését, ha valóban átmeneti és együtt jár a tiszta energia beruházások világszerte beígért felpörgetésével.
A tavalyi kényszerszünet után jön a 2021-es Erőművek Éjszakája, idén október 8-án rendezik meg az ország legnagyobb energiaipari rendezvényét. A mai naptól lehet regisztrálni a programban meghirdetett helyszínekre, többek között a Dunamenti Erőműbe, a Mátrai Erőműbe vagy a Kelenföldi Erőműbe is ellátogathatnak a résztvevők – írja az esemény szervezője, a MEKH közleményében.
A szén, illetve a lignit gyors visszaszorulása és a földgáz-felhasználás növekedése azt eredményezte, hogy Európában – a történelem során először – a gázerőművek váltak a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátókká az áramszektorban. A szén kivezetése példátlan ütemben zajlik, ami az emissziós értékeken is tükröződik, és bár a gázerőművek kibocsátása is mérséklődött 6 százalékkal 2020-ban, az elmúlt öt évben 25 százalékkal nőtt az érték.
Mozgalmas évet zár a hazai energiaszektor. Fertőtlenítőszer gyártásba kezdett a MOL, átalakult az árampiac, átvette az MVM a Mátrai Erőművet. 2020 legmeghatározóbb eseményei.
Extra intézkedésekkel is sikerült biztosítania a magyar villamosenergia-ellátás zavartalanságát a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások időszakában az átviteli rendszerirányítónak, miután a folyamatos ügyeletet és műszakot ellátó kollégákat kéthetes turnusokban beköltöztették a társaság teljesen izolált székházába – mondta el Biczók András, a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. vezérigazgatója, aki egyebek mellett az átalakuló rendszerirányítói feladatkörökről, a klímaváltozás hálózatra gyakorolt hatásairól, valamint a társaság jelentősebb idei fejlesztéseiről is beszélt az NRGreport-nak adott nagyinterjúban.
„Folyik-e nyomozás a Mátrai Erőmű kapcsán környezetkárosítás bűn
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a Mátrai Erőmű új tulajdonosaként a jövőben arra törekszik, hogy a mára elavult és nem hatékonyan működő energiatermelő rendszert egy olyan modern, karbontakarékos és gazdaságosan termelő rendszerré alakítsa, amely támogatja a Nemzeti Energiastratégiában megfogalmazott célok elérését is – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel, miután lezárult az erőmű megvásárlása.
Nem könnyű átlátni a magyar energiaszektort több szinten átrendező, az elmúlt bő két évben megvalósult szövevényes tranzakciók sorozatát, amelynek főszereplői az állami MVM, a német E.On, továbbá az ugyancsak magyar kötődésű, de magántulajdonban álló MET, valamint az Opus. Az NRGreport megkíséreli – a részletekben nem elveszve – áttekinteni a folyamat főbb állomásait, egyben igyekszünk előre jelezni a lezártnak bizonyosan nem tekinthető átalakulás lehetséges folytatásának irányait.
A Mátrai Erőmű leköszönő igazgatósági elnöke, Halmi Tamás elégedett volt a tavalyi év eredményével, bár az nem volt sikeres – írta meg a 24.hu.