A Nature-ben, március 4-én a Leeds-i Egyetem által jegyzett kutatás szerint a trópusi esőerdők szén-dioxid-megkötő képessége folyamatosan és extrém mértékben csökken. A kutatók 30 éven át vizsgáltak összesen 300 ezer fát és ennek alapján derült ki, hogy míg a 90-es években a trópusi esőerdők 46 milliárd tonna szén-dioxidot tudtak kivonni a légkörből – ami az emberi tevékenységekből eredő szén-dioxid-kibocsátás 17 százalékának felelt meg – addig a múlt évtizedben már csak 25 milliárd tonnát (az emberi kibocsátás 6 százaléka) – írja a 444, a Nature.com alapján.
A Nature-ben a héten jelent meg egy tanulmány, amely azt vette végig, hogy hogyan alakult a fosszilis energiahordozókból származó kibocsátás tavaly a világban, három évvel a párizsi klímacélok megfogalmazása után, és mire lehet számítani a szűk közeljövőben.