Egy ideje már hazánkban is lehet kapni a németek által kifejlesztett elektromos haszonjárműveket, amelyek már B-ON néven teszik zöldebbé a bolygót.
Németország, Lengyelország és néhány más uniós ország szankciókat sürget az orosz atomenergiával szemben, miközben a blokk új módszereket keres a Kreml bevételeinek megkárosítására Moszkva ukrajnai inváziója közepette.
A német kormány az energiaválság ellenére fokozatosan kivonul az atomenergiából. Az ország szombaton (április 15-én) lekapcsolja utolsó három reaktorát, állást foglalva amellett, hogy a zöld átállás atomenergia nélkül is sikerülni fog.
Az OPEC és szövetségesei által végrehajtott meglepő termeléscsökkentés az olajárak emelkedését eredményezte – és elemzők szerint a legnagyobb olajimportőrök, mint India, Japán és Dél-Korea fogják a legnagyobb fájdalmat érezni, ha az árak elérik a hordónkénti 100 dollárt, ahogy azt egyesek előre jelezték.
Németország és az Európai Unió szombaton bejelentette, hogy megállapodásra jutottak a belsőégésű motorral hajtott autók jövőjéről folytatott vitájukban, és 2035 után is engedélyezik az ilyen motorral felszerelt új járművek forgalomba helyezését, feltéve, hogy azok kizárólag klímasemleges üzemanyagot használnak.
Bár Németország szereti a zöld technológia úttörőjeként reklámozni saját magát, az orosz-ukrán háború és a koronavírus-járvány után nem jár élen a zöld átállásban, legalább is, ha az iparát és az energiatermelését nézzük.
Németország az utolsó pillanatban ellenezte az Európai Unió azon mérföldkőnek számító jogszabályát, amely 2035-ben megszüntetné a CO2-kibocsátó autók értékesítését, és azt követeli, hogy az új, belső égésű motorral rendelkező autók értékesítése az említett időpont után is engedélyezett legyen, ha azok e-üzemanyaggal működnek.
Németország nagyon megszüntetné az orosz gáztól való függőségét, rekordidő alatt húzta fel az úszó termináljait (FSRU) a különböző importhelyeken. A német RWE első cseppfolyósított földgáz (LNG) rakománya épp befutott az északi-tengeri Brunsbuettel kikötőbe.
Úgy tűnik, Brazília esőerdejének egyre több oldalról jön a segítség: az új brazil elnök megfogadta, hogy véget vet az erdőirtásnak az országhatárokon belül, most pedig Németország is kijelentette, hogy szép összeggel támogatni fogja ebben.