Az Iberdrola portugál energiavállalat engedélyt kapott az ország legnagyobb szélerőműparkjának megépítésére. A két szélerőmű Tâmega nevű vízerőmű-komplexumhoz kapcsolódva az ország történetének egyik legnagyobb energetikai projektjévé válik. Az Iberdrola állítása szerint számos intézkedést vezet be az új erőművek környezetének védelme érdekében.
A Firefly Green Fuels brit startup szennyvíziszapból készült üzemanyaga fenntartható megoldást kínál a repülőgépipar számára, miközben a szennyvíziszap megsemmisítésének problémáját is megoldaná.
Spanyolországban már most is súlyos következményei vannak az éghajlatváltozásnak, derül ki a Greenpeace új jelentéséből.
Az Európai Bizottság új fenntarthatósággal kapcsolatos törvényjavaslatot terjesztett elő, melynek célja, hogy az EU-ban működő nagyvállalatok ellenőrizzék, beszállítóik betartják-e a környezetvédelmi előírásokat, valamint az emberi jogokra vonatkozó szabályozásokat. A vállalati fenntarthatósági átvilágításról szóló törvény arra is kötelezi majd az európai uniós cégek vezetőit, hogy gondoskodjanak arról, hogy üzleti stratégiájuk összhangban áll a globális felmelegedés 1,5 […]
Egy év halasztás után, 2021. október 1-jén megnyitott a Dubai Expo 2020. Az expót az eredeti tervek szerint 2020. október 20. – április 10. között tartották volna, de a koronavírus-járvány miatt a szervezők egy évvel elhalasztották az eseményt.
A legtöbb ember nem figyel arra, hogy a gyógyszereit a megfelelő módon selejtezze, ez pedig – túlzás nélkül – az édesvízi rákok életébe kerülhet. Rájuk ugyanis másképpen hatnak a vizekbe kerülő gyógyszermaradványok, emiatt pedig többet járnak el élelemért, ez pedig veszélyes a ragadozóik miatt.
A horvát technológiai és elektromos autókat gyártó Rimac Automobili cég 450 millió euró értékű városi mobilitási ökoszisztéma projektet indított. Az első fázis egy mobilitási központ kiépítését tervezi, a nagy garázs és az e-töltőkkel ellátott létesítmény mellett egy városi teret és parkot is létrehoznának, hogy erősítsék a mobilitási központ közösségi szerepét.
A bolygó legnagyobb egybefüggő édesvízi ökoszisztémája kérdés nélkül az észak-amerikai Nagy-tavakat takarja, a kényes élettér azonban most furcsa betolakodók miatt vált sérülékennyé: olyan kagylók jelentek meg ugyanis a vízben, amelyek felborítják az egyensúlyt, és súlyosan károsíthatják az itt élő állat- és növényfajokat.
A tengerek és tengeri ökoszisztémák az éveken át tartó súlyos túlhalászás és elhanyagolás következtében válságos állapotba kerültek, amely a tengerek használata fenntartható egyensúlyának megteremtésével még visszafordítható – közölte csütörtökön a tengerek helyzetéről készített jelentésében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA).