A vállalat mai közgyűlésén a részvényesek megszavazták többek között az osztalékot, a saját részvény vásárlásra felhatalmazást és a javadalmazási jelentéseket.
2022. április 28-án, azaz holnap 10 órakor tartja meg a MOL az Éves Rendes Közgyűlését, két év COVID időszak után ismét személyes részvétellel. A rendezvény helyszíne a korábban már megszokott Budapest Music Center lesz.
A várakozásoknál kedvezőbb negyedik negyedéves gyorsjelentést közölt ma reggel a Mol. A vállalatcsoport jelentősen túlteljesítette a megemelt éves célkitűzését, és 2021-ben minden eddiginél magasabb EBITDA-t ért el – mondta el Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgató a társaság közleményében. Az újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA 947 millió dollárt ért el 2021 negyedik negyedévében – ez mintegy duplája lett […]
A Royal Dutch Shell szerdán bejelentette, hogy növelné a részvényesek hozamát a második negyedévtől, miután az olaj- és gázárak meredek emelkedése segített végre csökkenteni az adósságot.
Sorra jelentik be a kedvező negyedéves eredményeket az európai energiavállalatok: alapvetően jól profitáltak az olajárak emelkedéséből, és valamennyire ledolgozták az üzemanyagok iránti drámai keresletvisszaesést.
Kimagasló 2020-as eredményekről és a 2019-es szintet 50%-kal meghaladó részvényenkénti osztalék kifizetéséről döntött az ALTEO – a járvány miatt közgyűlési jogköröket gyakorló – igazgatósága. A testület egyebek mellett elfogadta a társaság tavalyi beszámolóját, valamint meghosszabbította a saját részvények vásárlására vonatkozó felhatalmazást is – olvasható az ALTEO közleményében.
Rendhagyó formában, online keretek között lezajlott a MOL éves rendes közgyűlése: az igazgatóság döntött többek között az osztalékkifizetésről is. Nagy Márton, az MNB korábbi alelnöke, Dorkota Lajos, a MEKH egykori elnöke és Kaderják Péter volt energetikai államtitkár felügyelő bizottsági kinevezése mellett megújították Világi Oszkár igazgatósági és Ivan Miklos FB tagságát.
A Royal Dutch Shell tavalyi nyeresége legalább két évtized legalacsonyabb szintjére esett vissza, mivel a koronavírus-világjárvány világszerte drámaian visszavágta az energia iránti keresletet. A vállalat kiskereskedelmi hálózata és kereskedelmi vállalkozása segített valamennyire csillapítani az ütést.
A Saudi Aramco nettó nyeresége az első negyedévben 25 százalékot esett. de a negyedéves osztalék a vártak szerint alakult, így 75 milliárd dollárt fizetnek ki a részvényeseknek az évre.