A bruttó villamosenergia-fogyasztás 2%-kal volt magasabb az előző év márciusához képest, a hazai termelés pedig 3,4%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Tovább nőtt a hazai erőművek bruttó beépített teljesítőképessége 2021-ben, főleg a fotovoltaikus kapacitás bővülésének köszönhetően, melynek részaránya már a háztartási méretű rendszerek nélkül is több mint 17 százalék. Közben a fosszilis erőműveknél folytatódott a csökkenés; pár év alatt közel 5 százalékkal lett kisebb a gázerőművek teljesítőképessége.
A tavalyi kényszerszünet után idén újra elstartolt a 2021-es Erőművek Éjszakája, október 8-án rendezték meg az ország legnagyobb energiaipari rendezvényét, ami a hatékony energiafelhasználás fontosságára is ráirányítja a figyelmet – írja az esemény szervezője, a MEKH közleményében.
A tavalyi kényszerszünet után jön a 2021-es Erőművek Éjszakája, idén október 8-án rendezik meg az ország legnagyobb energiaipari rendezvényét. A mai naptól lehet regisztrálni a programban meghirdetett helyszínekre, többek között a Dunamenti Erőműbe, a Mátrai Erőműbe vagy a Kelenföldi Erőműbe is ellátogathatnak a résztvevők – írja az esemény szervezője, a MEKH közleményében.
Miközben jelenleg napenergia témában Magyarországon a legtöbb embert valószínűleg az otthonfelújítási támogatás és az ezzel megvalósítható háztartási napelemes rendszerek ügye, illetve az elszámolási rendszer közelgő változása foglalkoztatja, február utolsó hetében jókora új napenergia-termelési rekord született.
A Paksi Atomerőmű villamosenergia-termelése (2000-2019)
Csökkentett teljesítménnyel üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja egy villamos berendezés meghibásodása miatt – közölte honlapján az atomerőmű.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is szabályozó kormányrendelet tervezett módosítását – tájékoztatta az MTI-t a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön.
A járvány az egész gazdaságra és az alapvető ellátásokra nézve komoly kockázatot hordoz. A helyzet nem egyformán sújtja a különböző ágazatokat, de az energiaellátás biztosítása minden körülmények között a kiemelt területek közé tartozik, ezért a szektorban részletesen kidolgozott cselekvési tervekkel kezelik az ehhez hasonló helyzeteket. A Portfolio készített egy minden részletre kiterjedő hazai körképet a szolgáltatok által követett vészhelyzeti forgatókönyvekről. Ebből idéz az NRGreport, a sokkal részletesebb írás pedig a Portfolio-n olvasható.