Megérkezett Százhalombattára az a három Tesla MegaPack alapú, lítiumion-akkumulátort tartalmazó rendszer, melyet a MET elsőként telepíthet és integrálhat be itthon villamosenergia-rendszerébe. A csúcstechnológia a korábbi gyakorlathoz képest háromszoros tárolási ciklusidővel rendelkezik.
Magyarország és Szerbia aláírták az együttműködési szándéknyilatkozatot a zöld hidrogén szektorát érintő egyezségükről. A memorandumot Szerbia kormányának alelnöke, valamint bányászati és energiaügyi minisztere, Dr. Zorana Mihajlovic, valamint Magyarország ipari és technológiai minisztere, Palkovics László írták alá. A szándéknyilatkozat kitér a zöld hidrogén előállítására, tárolására és szállítására.
Magyarország is elérhetővé tette stratégiai tartalékainak egy részét belföldi felhasználásra, hogy a schwechati olajfinomító tervezettnél hosszabb leállása ne okozzon gondot hazánk üzemanyag-ellátásában, jelentette be Palkovics László technológiai és ipari miniszter szombat este.
Idén is folytatódik a HUMDA „Road Safety – a biztonság az első” országos közlekedésbiztonsági oktatási programsorozat, amely az első szakaszban ezúttal hét helyszínre látogat el, amit tervek szerint április közepétől akár 20 újabb állomás követhet. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. tavaly szeptemberben indította el az első és második osztályos általános iskolás […]
Hazánk első mobil hidrogén-töltőállomását Budapesten, a Linde Gáz Magyarország Zrt. telephelyén adták át – adta hírül az MTI.
2020. október 9-én első alkalommal rendezik meg a Budapest Climate Summitot. Az egyedülálló és exkluzív konferencia keretében Magyarország és a régió meghatározó vállalatainak vezetői, magasrangú kormányzati és európai uniós tisztviselők, pénzügyi- és tanácsadóvállalatok topmenedzserei, innovatív technológiai megoldások fejlesztői, valamit a terület elismert kutatói vitatják meg a fenntartható fejlődés hazai és nemzetközi vonatkozásait a 2050-es klímacélok tükrében.
Magyarország Nemzeti Energia- és Klímaterve jól mutatja hazánk elkötelezettségét a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban, amelynek egyik fontos eleme a közlekedés zöldítése, és benne a közösségi közlekedés környezetbarát átalakítása – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Lilyana Pavlovával, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnökével csütörtökön, Budapesten folytatott megbeszélésen, amelyről az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatta az MTI-t.
A héten jelenik meg az a több ezer oldalnyi anyag, amivel Magyarország 2050-ig tartó klímastratégiáját alapozzák meg, jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Mint megírtuk: Orbán Viktor szerdai évadnyitó sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a kormány külön energia- és klímapolitikai akciótervet is kidolgoz – olvasható az Index oldalán.
Megveszi a Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Nyrt.-től az állam a Mátrai Erőművet, írja az MTI. A hírt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján.