A korábban megjelent hírekkel összhangban vasárnap bejelentették, hogy a világ legnagyobb olajtársasága, a Saudi Aramco tőzsdére megy. Az IPO-ra, amely könnyen lehet, hogy minden idők legnagyobb értékű részvénykibocsátása lesz, várhatóan már decemberben sor kerülhet – írja a New York Times beszámolójában.
Egy éve került a menedzsment tulajdonába a MET-csoport. Míg a társaság stratégiáját nem módosította érdemben, a tulajdonosváltás jelentős szemléletváltozást hozott a MET-nél – fogalmazott Lakatos Benjamin, a MET-csoport alapítója, vezérigazgatója és többségi tulajdonosa a Portfolio-nak adott interjúban. Elmondása szerint a társaságnál tavaly év végén fogalmazták meg, hogy a tőzsdére lépést sem zárják ki csoportszinten, ami ha megvalósul, óriási változást hozhat, jelenleg viszont ez még csupán egy vízió.
Tulajdonképpen még be sem fejezte előző befektetési programját, máris elkezdi a következőt és már számos új tranzakcióról tárgyal az Alteo. Ezek közül a közelmúltban bejelentett szélerőmű akvizíció az első fontos lépés lehet, amely olyan nagyságrendű befektetés, hogy számottevően túlnő a 2016-os nyilvános részvénykibocsátás során megfogalmazott befektetési célon. Ezen túl a társaság egyebek mellett további naperőmű kapacitást tervez telepíteni, és izgalmas lehetőségeket lát a környező országokban is. Húz a piac, jönnek az új vonzó lehetőségek, ezekről sem akarunk lemaradni – mondta el Ifj. Chikán Attila, a vállalat vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjúban.
Sikeresen lezajlott az ALTEO zártkörű tőkeemelése, amely során a társaság összesen csaknem 2 milliárd forint értékben, a korábban meghatározott ársáv felső határán bocsátott ki részvényeket. A jegyzést kiemelt befektetői érdeklődés övezte, így az eredetileg megcélzott 1,5 milliárd forint összértékű jegyzés helyett a 2,76 milliárd forintot is meghaladta az érvényes jegyzési ajánlatok összesített értéke – adta hírül a cég.