A Waymo újabb 16 milliárd dolláros befektetésből gyorsítja globális terjeszkedését, miközben már ma is a Nyugat legnagyobb robotaxi-szolgáltatója. A cég célja, hogy 2026-ban több mint 20 új városban váljon elérhetővé, köztük Tokióban és Londonban.
Az önvezető autók fejlesztése az elmúlt években látványos kudarcokat hozott, most azonban új lendületet kaphat az iparág. Az Nvidia, nagy technológiai beszállítók és autógyártók mesterséges intelligenciára épülő partnerségekkel próbálják újraéleszteni az autonóm járművekbe vetett hitet.
A Tesla (TSLA.O) úgynevezett „megfizethető” új modelljeinek jövedelmezősége kerül a figyelem középpontjába, amikor a vállalat szerdán közzéteszi negyedéves eredményeit. Az elemzők szerint azonban az autónként elért több ezer dolláros költségcsökkentés sem lesz elegendő a profitmarzs megőrzéséhez.
Elon Musk ismét az autóipar forradalmáraként lép elő, ezúttal a Tesla legújabb hatalmas innovációjával, a „Cybercab”-bel, amely az első teljesen önvezető robottaxi. A jármű kormánykerék és pedálok nélkül funkcionál, bemutatója egy nagyszabású eseményen zajlott a kaliforniai Warner Bros filmstúdióban.
Az amerikai Google kínai megfelelőjeként emlegetett keresőportáljáról ismert tech vállalat, mely az önvezető járművek felé is terjeszkedik 2023-ra tervezi az innovatív autót a közönség elé tárni. A Baidu tervei szerint robotaxik tízezrei fognak szolgálatban állni a közeljövőben.
A Ford és a VW támogatásával az önvezető autós technológiai vállalat, az ARGO AI, teljesen vezető nélküli robotaxi szolgáltatást tesztel Miamiban és majd Austinban.
A Cathie Wood vezettte Ark Invest szerint a Tesla árfolyama 2025-re elérheti a 3000 dollárt. Az elektromos autógyártó öt éven belül megvalósíthatja az önvezetést.