Hétmilliárd forintból létesít gyárat a dél-koreai Soulbrain vállalat Tatabányán, 4700 négyzetméteren lítiumos akkumulátorokhoz szükséges elektrolitokat gyártanak majd; a beruházáshoz a kormány 425 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Samsung Electronics ma hivatalosan is bejelentette tervét, amelyben vállalja: 2020-ra 100%-ban megújuló energiaforrásokra áll át az Egyesült Államokban, Európában és Kínában.
A járműipari foglalkoztatási adtok alapján Magyarország már a régió egyik járműgyártó centruma, miközben elindult abba az irányba, hogy a régió egyik járműfejlesztési központja és az e-autózás éllovasa legyen – többek között ezeket hangsúlyozta a Samsung SDI gödi elektromosjármű-akkumulátor gyárának megnyitó ünnepségén ma Orbán Viktor.
Az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön, a százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre.
A társaság a meglévő, korábban képcsőgyártásra használt gyárába telepítené az új üzemet.