Amíg Európa továbbra is átmeneti fűtőanyagként tekint az LNG-re, és nem köteleződik el hosszútávon, nem tudja reális áron kiváltani az orosz gázt. Az LNG-behozatal költségei már így is több mint háromszorosára emelkedtek tavaly, mivel azokat jó magas áron szerezték be az azonnali piacon.
Immár negyedik alkalommal rendezték meg a Budapest LNG Summit-ot, a régió vezető gázkonferenciáját, ahol az iparág vezetői megvitatták, hogy miként birkózott meg a szektor az ukrajnai háború nyomán kibontakozó energiaválsággal és milyen jövő vár a földgázpiacra. A konferenciát Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg.
A Mol az INA-val közösen hamarosan Szlovénia egyik legfontosabb piaci szereplőjévé válik. Ha eladja a Shellnek a 39 benzinkútját, eleget tesz az OMV Slovenija 92,25 százalékos részesedésének átvételéhez szükséges uniós jóváhagyás feltételeknek. Ez a lépés érkezett most az utolsó fázisba. Örülnek a horvátok is.
A cseppfolyósított földgáz, vagyis az LNG kereskedelme még mindig gyerekcipőben jár, emiatt a szén-dioxid-semlegesítéssel kapcsolatos mérések egyelőre tisztázatlanok. Egyre nagyobb szükség van az energiabiztonságra és a megfizethetőségre, mégis a karbonsemleges LNG elterjesztése kulcsfontosságú a közeljövőben, különösen Ázsiában, ha el akarjuk érni a nettó zéró éghajlatvédelmi célokat.
A BP kedden 28 milliárd dolláros rekordnyereségről számolt be 2022-re vonatkozóan, és megemelte osztalékát, de feldühítette a klímaaktivistákat azzal, hogy visszavonta az olaj- és gázkitermelés csökkentésére és a szén-dioxid-kibocsátás 2030-ig történő csökkentésére vonatkozó terveit.
A brit Shell olaj- és gázipari cég rekordnyereséggel zárta a 2022-es évet – derült ki a társaság csütörtökön közzétett jelentéséből.
A Shell bejelentette, hogy közel 2 milliárd dollárért felvásárolja a dániai székhelyű, megújuló földgázt (RNG) előállító Nature Energyt egy olyan üzlet keretében, amelytől „kétszámjegyű hozamot” vár.
Az ukrán válság megzavarta az ellátásbiztonság, a fenntarthatóság és a megfizethetőség „trilemmáját”, ami most már világosan látszik, hogy megnehezítette az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaellátásra való áttérés menetét.
Az olaj- és gázipari vállalatok sokszor hangoztatják, hogy elkötelezettek a nettó zéró kibocsátás mellett, azonban a belső üzenetváltások mást sugallnak. A klíma dezinformációval kapcsolatos amerikai kongresszusi vizsgálat több mint 200 oldalnyi házon belüli üzenetet tárt fel a Shell, a Chevron és az ExxonMobil alkalmazottai között.