Már egy hónappal túl vagyunk a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai kiállításán, de ennek ellenére érdemes megvizsgálni az autós premiereket.
A Stellantis új villanyautó platformja 800 kilométeres hatótávval és 2 másodperc alatti 0-100-as gyorsulással csábít
A nyár legforróbb híre volt, hogy a Volkswagen, egy 2014-ben indult kínai autógyár technikáját használja majd a jövőben. Azért, hogy behozza a kínai piacon történt lemaradását.
A mopedautók piacát alaposan felforgatta a Stellantis vállalatcsoport. Itthon teljesen más a helyzet.
Aki a korábbi rossz tapasztalatok miatt viszolyog a hibridektől, azt megnyugtatjuk: élvezetes vezethetőség, erős motorok és szuper sima működés jelmezi az új generáció tagjait.
Miközben az Alfa Romeo kénytelen volt unalmas crossovereket piacra dobni, hogy anyagilag a pályán maradjon, ambiciózus terveken dolgozik az izgalmas high-end elektromos autók jövőjével kapcsolatban, beleértve egy szedánt is, amely akár 1000 lóerős is lehet.
Idén számos izgalmas és új modell fog debütálni. Közös bennük, hogy szinte mindegyikben lesz valamilyen szintű elektromos hajtás.
A gépjárművek károsanyag-kibocsátására vonatkozó európai szabályozás jövőjével kapcsolatos bizonytalanság további előnyt jelent a kínai versenytársaknak, akik már most is lépéselőnyben vannak – mondta Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója egy berlini konferencián.
Az autógyárak logisztikai és a gyártás-szervezési szakembereinek sose volt egyszerű a munkája. Az utóbbi másfél év történései, ebben a szakmában is sok ősz hajszálat eredményeztek. Szerencsére alakul a chiphiány megoldása.