Huszonkét milliárd forintos beruházással, uniós támogatással geotermikus fűtési rendszert alakítanak ki több szegedi városrészben, a fejlesztésnek köszönhetően felére csökken a távfűtéshez felhasznált gáz mennyisége és a szén-dioxid-kibocsátás – közölte Botka László (MSZP) polgármester csütörtökön.
Az olajtársaság ezúttal nem új kutat fúrnak, hanem egy 27 éve meglévőt újít fel Csongrád megyében. A munka során 2400 méter mélységig mentek le. Zajvédő falra nem volt szükségük, mivel lakott területen kívül dolgoznak – írja a délmagyar.hu nyomán a Napi.hu.
Az NKM folytatja az áramhálózat korszerűsítését Szegeden, a fejlesztési munkálatok keretében több mint 200 oszlop cseréjére kerül sor a városban és annak vonzáskörzetében.
A Világbank versenyképességet vizsgáló kutatása szerint vannak dolgok, amelyben elmaradunk az Európai Unió átlagától, de 22 magyar, román és bolgár várost vizsgálva Szeged az első helyen végzett abból a szempontból, hogy az elektromos csatlakozások ügyintézése a Nemzeti Közművek áramszolgáltatójánál, a DÉMÁSZ-nál a legegyszerűbb, a legkönnyebb.
Szegeden közel 1,7 milliárd forintból kutatja a geotermikus energia hasznosítási lehetőségeit a Hansa-Kontakt Inv. Kft. és a Geotermikus Szolgáltató Kft., a két cég konzorciuma mintegy 980 millió forint vissza nem térítendő magyar és uniós támogatást nyert a fejlesztésre, amely a teljes kutatási összeg 58 százaléka.
Jövő év közepén kezdheti meg működését a BP (British Petrol) szegedi üzleti szolgáltatóközpontja, amely a tervek szerint 2017 végén kétszáz, 2020-ban pedig ötszáz embernek ad munkát – közölte az olajipari cég globális üzleti szolgáltatások és IT&S területének operatív igazgatója kedden Szegeden, sajtótájékoztatón.