A világunk a szélsebesen változik: pár év alatt a járdákat és a kerékpárutakat ellepték elektromos rollerek. A kerékpár pedig újra slágerré vált. Üdvözöljük a mikromobilitás világában!
Hol ettől, hol attól a forradalmi eszköztől várja az ember az egész közlekedés átalakulását, de ez valahogy csak nem jön el: az Uberhez és a Lyfthez hasonló cégek azt ígérték, hogy nemsokára eljön az idő, amikor nem kell mindenkinek saját autó, de az eladások száma ettől függetlenül világszerte emelkedik. A kutatók szerint az átmeneti visszaesés nem annyira a hirtelen támadt környezettudatosságnak, hanem inkább a tíz évvel ezelőtti recesszió után csökkenő vásárlókedvnek volt köszönhető. Most, ahogy a piac már kilábalt a válságból, egyre többen döntenek saját autó mellett.
A Lilium nevű német startup cég bejelentése szerint az általuk fejlesztett, elektromos meghajtású repülő taxi 2025 előtt munkába állhat. A jármű öt személyt tud szállítani (a pilótával együtt), és függőlegesen száll fel – így a városi alkalmazásra elvileg ideális lesz.
A Volvo az első nagy autógyárként 2019-től minden járművébe az elektromos hajtást is beépíti, 2024-re pedig azt ígérik, hogy a gyártósorokról legördülő modelljeik fele teljesen elektromos lesz. A kínai tulajdonban lévő svéd márka az önvezető autók bevezetésében is az élen jár, bár az Uber kötelékében tesztelt autonóm XC90-esek közül az egyik idén tavasszal – mint kiderült, részben a gyalogos hibájából – halálra gázolt egy embert az Egyesült Államokban.
Emeli londoni szállítási díjait az Uber, közlése szerint azért, hogy mielőbb elektromos meghajtású járművekre lehessen cserélni a társaság kötelékében szolgáló autókat.
Az Uber a jövőben elektromosroller- és biciklikölcsönzési üzletágára fókuszál az autós fuvarok helyett, még ha ez rosszat is tesz a profitnak – közölte Dara Khosrowshahi vezérigazgató, aki szerint a közlekedés individuálisabb formái jobban megfelelnek a nagyvárosi, belvárosi célokra, mint az autózás.
Az egész közúti közlekedés jövője szempontjából fontos lépés tett az Uber, csak nem előre, hanem hátra. Az amerikai székhelyű társaság a Techcrunch megerősített híre szerint felhagy az önvezető kamionok fejlesztésével, és azt mondja, hogy az erőforrásait ezentúl az önvezető autókra koncentrálja.
Leállította működését Szlovákiában a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber, miután a pozsonyi járásbíróság döntésével megtiltotta a fuvarozást azoknak a személyeknek, akik nem rendelkeznek taxizáshoz szükséges engedéllyel vagy a taxizáshoz előírt paraméterű gépkocsival. A cég döntése egyelőre nem végleges, azzal a pozsonyi járásbíróság elsőfokú – a vállalatnak még nem kézbesített – döntésére reagáltak. A döntést a szlovák […]
Fontos mérföldkőhöz értünk a világunk sötét sci fivé alakulásában: megtörtént az első olyan baleset, amelyben egy önvezető autó halálra gázolt egy gyalogost – írja az Index. Az eset az Egyesült Államokban, az Arizona állambeli Tempe városában történt, egy Uber ütött el egy nőt, aki éppen átment az úton. A kocsi volánjánál ott ült a sofőr, viszont a […]