Ezüst, karcsú és sportos megjelenéssel megáldott Zem egy szuperautókat felvonultató eseményen nem tűnne ki a sorból. Viszont a Zem közel sem olyan, mint a többi sportautó. Az egyedülálló prototípus vezetés közben tisztítja a szén-dioxidot a levegőből.
Az akkumulátoros elektromos meghajtás már a személygépkocsikban és teherautókban is elterjedt, és most a vonatok meghajtásában is egyre nagyobb sebességre kapcsol, felváltva az évszázados dízelüzemű generátorokat, amelyek sokkal károsabbak a környezetre.
Annalena Baerbock német külügyminiszter Koppenhágában találkozott dán kollégájával, akivel a szél- és hidrogénenergia bővítésének tervéről egyeztettek. Berlin igyekszik csökkenteni az orosz energiától való függését a szárnyaló árak közepette.
A hatalmas hőhullámok évente több ezer ember halálát okozzák – azonban sokat tehetünk azért, hogy ez ne így legyen – hívja fel rá a figyelmet a világ legnagyobb humanitárius hálózata.
A BP nyolc év óta a legmagasabb nyereséget érte el 2021-ben. A hatalmas nyereség lehetővé tette, hogy felgyorsítsa a kevesebb, akár zéró szén-dioxid-kibocsátással járó, valamint megújuló energiával kapcsolatos projektekbe történő beruházásait, miközben osztalék és részvény-visszavásárlás formájában a befektetők is jutányos összeget kaptak. A tavalyi év közepén a gazdaságok a világjárvány okozta leállások után elkezdtek fokozatosan […]
A franciaországi Grenoble vette át egy évre az ’Európa zöld fővárosa’ címet a finnországi Lahtitól – közölte az Európai Bizottság.