Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás. A pályázatok 2020. augusztus 31-től nyújthatók be – tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.
Letették az új gumibitumen üzem alapkövét Zalaegerszegen, a Zalai Finomító területén. A 3 millárd forintos beruházás 75%-át a MOL saját forrásból biztosítja, 25%-át pedig állami támogatásból, a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében finanszírozza.
Sikeres évet zárt Magyarország az elektromobilitás terén: 2017 végén több mint 3500 autó fut zöld rendszámmal az ország útjain, majdnem kétszer annyi, mint 1 évvel ezelőtt – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten az állami intézmények 26 új elektromos autójának csütörtöki átadásán.
Magyarországnak fontos lehetőség az Asztanában szombaton megnyílt szakvilágkiállítás arra, hogy bemutassa a jövő energiájához kapcsolódó megoldásait – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kazah fővárosban a magyar pavilon megnyitóján.
Az elektromos autókra pályázók fele gazdasági táraság, 42 százaléka magánszemély és többségében Budapestről és vonzáskörzetéből jelentkeztek a támogatásra – mondta Varga Mihály.
A kormány támogatja az elektromos hajtású autók vásárlását, az idén erre 2 milliárd forintot biztosít – mondta a nemzetgazdasági miniszter egy szakmai fórumon. A támogatás a bruttó vételár 21 százaléka lesz.
Varga Mihály szerint Magyrország a közlekedési innováció központja lehet.
Magyarország megkülönböztetett figyelemmel kíséri a Volkswagen-csoport nemrég kirobbant botrányát, mert ha a külső autópiaci kereslet csökken, az kedvezőtlenül befolyásolhatja az ország ipari kibocsátását és exportját is – jelentette ki Varga Mihály a befektetési társaságokat tömörítő European Institute fogadásán a Parlamentben.
A kormány adójellegű ösztönzőkkel szeretné segíteni az elektromos autók olcsóbb üzemeltetését.