A Volvo Group és a Vattenfall vezérigazgatói szerint Európa lemaradásának kockázata áll fenn a zöld energiával kapcsolatos innováció és beruházások terén, ha a különböző jogszabályokat nem hangolják össze és nem egyszerűsítik.
A Vattenfall svéd energiavállalat 2014-ben döntött úgy, hogy eladja németországi szénbányáit, mivel a cég egyre nagyobb nyomás alá került a környezetvédelemi problémák miatt.
Döntött a Bundesrat: kártérítést fizetnek az RWE és a Vattenfall részére atomerőműveik leállítása miatt.
Svédországban egy felokosított út a világ első olyan útszakasza, mely feltölti a járművek akkumulátorait, miközben azon haladnak. Ezzel az elektromos autók magas költségeit nagy mértékben csökkenteni lehetne.
Nem immunisak többé a kisebb energiacégekkel szemben a nagy európai energiaipari vállalatok, melyek közül a legtöbben a technológia fejlődése és a megújulók gyors terjedése miatt veszteségessé váltak. Ha el szeretnék kerülni a csődöt, váltaniuk kell, ám kérdéses, hogy milyen üzleti modell teheti ismét nyereségessé őket.
Ha nem változtatnak üzletpolitikájukon, működési modelljeiken, sok – akár évtizedes múlttal bíró – közműcég csődbe megy a következő néhány évben – mondta az NRGreportnak Tomas Kåberger, a Vattenfall svéd állami közműszolgáltató igazgatósági tanácsának tagja.
A cseh Energeticky a Prumyslovy Holding a.s (EPH) befektetési alap és pénzügyi partnere, a PPF Investments Ltd. (PPF) kötelező érvényű ajánlatot tett a Vattenfall AB német barnaszén üzletágának megvásárlására – közölte az EPH tulajdonában álló Budapesti Erőmű Zrt.