A mai világban, ahol szinte minden a környezetvédelem és az energia körül forog, úttörő megoldással állt elő a francia autógyár. A Re-Factory néven futó program nemsokára szép pénzt hoz a cégnek, miközben munkahelyeket ment meg és gőzerővel zöldít.
A TotalEnergies és a Veolia együttműködési megállapodást írt alá. A közös befektetés célja, hogy 2025-ig évi 1,5 terawattóra biometánt állítsanak elő. A partnerek közös nemzetközi projekt-portfóliót fognak fejleszteni és azokba közösen befektetni, azzal a céllal, hogy 2025-re évente akár 1,5 terawattóra (TWh) biometánt állítsanak elő – áll a két vállalat közösen kiadott közleményében. A biometánt […]
A CHP-ERŐMŰ Kft. szerződést írt alá a salgótarjáni Perkons Bio és Perkons Tarján Kft-vel egy három gázmotoros egységet magába foglaló kiserőmű és egy biomassza fűtőmű megvásárlásáról. Az együttesen 9 MW villamosenergia-teljesítményű gázmotoros egységeket – felújításuk és a szükséges hatósági engedélyek beszerzése után – a CHP-ERŐMŰ Kft. a saját virtuális erőművébe integrálja. A szerződés révén a Veolia-csoporthoz tartozó CHP-ERŐMŰ Kft. az eddiginél is szélesebb körben lesz képes kielégíteni a szabályozóenergia iránti piaci igényeket, amelyre különösen az időjárásfüggő energiaforrások hasznosítása, köztük a naperőművek gyors terjedése miatt mutatkozik egyre nagyobb szükséglet.
A Veolia Energia Magyarország Zrt. integrálta az év végén megvásárolt CHP-Erőmű Kft. villamosenergia-kereskedelmi és virtuális erőmű üzletágát, ezzel a társaság tevékenysége immár a teljes értékláncot lefedi a magyarországi energetikai piacon – közölte a társaság az MTI-vel.
A Veolia Energia Magyarország Zrt. márkaneve alatt egyesült az eddig a cégcsoport leányvállalataként működő Dunai Hőtermelő Kft., a Tiszántúli Hőtermelő Kft. és a Veolia Szolgáltató Központ Kft. A Veolia Energia Magyarország Zrt. három leányvállalata beolvasztásával egységesítette magyarországi megjelenését; a változtatással a társaság célja az volt, hogy átláthatóbbá és hatékonyabbá tegye az ellátásszervezéssel kapcsolatos munkát. A […]
A Veolia Energia Magyarország Zrt. tulajdonába került a százhalombattai fűtőmű. A tranzakció a lakossági távhőszolgáltatást csak közvetve érinti, a társaság szerint adott a lehetőség további, ipari fogyasztók hőenergiával történő ellátására.
Jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal, hogy a Veolia Energia Magyarország Zrt. átvegye a GDF Sueztől a százhalombattai fűtőművet. Így az egyik legfontosabb akadály hárult el a júliusban aláírt, a fűtőművet működtető Dunai Hőtermelő Kft. megvételéről szóló megállapodás megvalósulása elől – közölte a Veolia.