Jörg Selbach-Röntgen

A MET Germany (a MET Csoport tagja) vezérigazgatója.

 

Hálózatfejlesztési gigaprojekt indul az E.ON közreműködésével

Egyre növekszik a megújuló energiaforrások aránya az energiatermelésben, azonban egyelőre kihívást jelent, hogy az azokból származó teljesítmény ingadozik. A határokon átnyúló és az energiapiacok közötti mélyebb integrációt szolgáló Danube InGrid projekt többek között erre nyújt megoldást, de megújul általa Észak-Dunántúl és Nyugat-Szlovákia elosztóhálózata is – derül ki az E.ON Hungária Zrt. közleményéből.

NRGreport | 2020.10.19.
A vezérigazgatók minden eddiginél pesszimistábban látják a globális növekedési kilátásokat

A vezérigazgatók minden korábbinál pesszimistábbak a globális gazdaságot illetően: 53%-uk a gazdasági növekedés ütemének lassulására számít 2020-ban. Ez az arány 2019-ben még 29% volt, 2018-ban pedig mindössze 5% – az idei eredmény 2012 óta, amikor ezt a kérdést először feltettük, a legpesszimistább. Ugyanakkor a gazdasági növekedés ütemének fokozódását előrevetítő vezérigazgatók aránya a 2019-ben mért 42%-ról 2020-ban 22%-ra csökkent.

NRGreport | 2020.01.24.
Megvan, ki lesz a Főtáv új vezére

A város egyik legjelentőseb cége, a FŐTÁV vezérigazgatói posztjára kiírt nyilvános pályázat lezárult, január elsejétől Mártha Imrét nevezem ki a vállalat élére – jelentette be Facebook-posztjában Karácsony Gergely főpolgármester.

NRGreport | 2019.12.31.
Nagy Géza

Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.