Mobilitás

eFuel Alliance – Alakul a molekula efuel fronton

Benedek Attila | 2023.03.09. 01:00

A jelek szerint, a héten még sem szavazzák meg az EU illetékesei a belső égésű motorok teljes tiltását. Ez csak az egyik jele a változásnak. A szintetikus üzemanyagoknak mégis van jövője?

 

A szavazás hátteréről ebben a cikkben tud tájékozódni, az efuelnak nevezett, zölden előállított mesterséges üzemanyagokról pedig itt és itt. A hozzá felzárkózó, elsősorban Skandináviában és a kamionosoknál népszerű HVO-ról pedig itt olvashat, amivel még az Audikat is lehet üzemeltetni.

 

A szövetség

Úgy látszik, kezdenek célba érni a mesterséges üzemanyagok. Ez úgy is nevezhető, hogy megjött a döntéshozók józan esze. Változásnak jól látható jele, hogy megalakult az eFuel Alliance, amely a területen dolgozó cégeket fogja össze. A lista igen tekintélyes neveket tartalmaz és hosszú. Ez jól mutatja, hogy komolyan veszik a dolgukat és látnak fantáziát a dologban. Érdekes módon, az oldalukon nem igazán látni azt az érvet, ami talán a legjobban üt.

Ez pedig az, hogy Földön – a becslések szerint 1,38-1,5 milliárd – belsőégésű motorral hajtott jármű közlekedik. Ekkora autómennyiség elektromosra cserélésére nem biztos, hogy lesz időnk. Egy tény, amivel érdemes szembenézni: 2022-ben 65,4 millió új autó került forgalomba, amiből 7 124 900 volt tisztán elektromos (BEV) és tölthető-hibrid (PHEV).

 

Repülés és hajózás

Akad néhány közlekedési terület, amelyre a közeljövőben nem valószínű, hogy betör az elektromos hajtás. Ilyen a kereskedelmi hajózás és a légiforgalom. Ezeknek az ágazatoknak a szén-dioxid-semlegesítésére alkalmasnak látszik az efuel. Amelynek fő kísérleti telepe Chilében található.

 

Az új szereplő

Az ágazat bepörgetése más vonalon is várható, amely nemrég vált biztossá. Ez egy új nagy játékost eredményezett, mert a Renault korábban vázolt terve kezd a megvalósulás útjára lépni. Az elképzelésük az volt, hogy a hagyományos motorokat és sebességváltókat gyártó részlegüket kiszervezik a cégből. Ez megvalósult, mert a kínai Geely lesz a partnerük. A két autógyár 40/40 százalékos üzletrésze mellé, megérkezett a Saudi Aramco 20 százaléka.

A Formula-1 és más motorsportos támogatások révén egyre ismertebbé válik a világ legnagyobb olajcége. A fenti egyesülésben a fő feladata a szintetikus üzemanyagok kutatása lesz. Miközben a két autógyár, a hibrid-rendszerek, motorok, sebességváltók fejlesztésére és gyártására koncentrál.

 

Kiemelt kép forrása: eFuel Alliance

  Benedek Attila
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.