Fenntarthatóság

Karbonérzékenyek a hazai vezető vállalatok

NRGreport | 2017.11.13. 13:41

A hazai vezető vállalatok 80 százalékának már vagy van karboncsökkentési stratégiája, vagy dolgozik rajta.

A megkérdezett, hazai vállalatok 81 százaléka gondolja úgy, hogy a környezeti felelősségvállalás az egyik legfontosabb és legaktuálisabb területe a vállalatok hosszú távú fenntarthatóságának– derül ki a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) saját, nem reprezentatív felméréséből. 

A GDP 30%-át adó 80 vállalatot tömörítő szervezet elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a Fenntartható vállalatvezetés alapelveit aláíró 110 szervezet hogyan látja a cégek környezeti felelősségvállalási teljesítményét és mit tesz a klímavédelem érdekében.

A felmérésből kiderül, hogy míg 2016-ban a Párizsi Klímaegyezmény aláírása utáni eufóriában telt, amit tükrözött azévi felmérése is, addig 2017-ben, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok kilépésével, ez a nagyon optimista kép árnyaltabbá vált. „Az már most is jól látszik, hogy az egyik legjelentősebb ország pálfordulása nem állíthatja meg az összefogást. Ezt bizonyítja anyaszervezetünk, a WBCSD állásfoglalása is, melyben kifejezi elkötelezettségét a munka folytatására, és amelyhez mi is csatlakoztunk. Így tettek a legnagyobb amerikai vállalatok meghatározó vezetői is, ami reményt ad arra nézve, hogy a működésükben továbbra is a prioritási lista előkelő helyére teszik a fenntarthatósági kérdéseket. És ehhez csatlakoztak a BCSDH tagvállalatai is.” – reagált az 59 vállalat részvételével végzett felmérés ezen pontjára Ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke.

A vállalatok négyötödének már vagy van karboncsökkentési stratégiája vagy dolgozik rajta. A klímavédelem érdekében 2016-ban megfogalmazott BCSDH ajánlások gyakorlati megvalósulása is jól nyomon követhető a felmérésben. A vállalatok meghatározó része (71 %-a) működtet környezetirányítási rendszert. A cégvezetők 93 %-ának már fontos, hogy megfelelően mérje és jelentse karbon-emisszióját és a vállalatok 63 %-ának már van stratégiája a csökkentésre. Ez reményt ad arra nézve is, hogy növekvő számú hazai vállalatvezető ismeri fel, hogy a természeti erőforrások felelős felhasználása és az ezekhez kapcsolódó célok, intézkedések megfogalmazása szintén hasonlóan fontos. 

A válaszadók közel fele nyilatkozott úgy, hogy a jövőben határozott szándékukban áll alternatív energiákra átállni, és tettek is lépéseket a cél elérése érdekében. További 32 %-a válaszolta, hogy már jelenleg is alternatív energiát használnak. Ez azt jelenti, hogy szinte a teljes nagyvállalati szektor folyamatosan áll át az alternatív energiák felhasználására. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy az alternatív energiafelhasználás terjedésének és összetételének alakulása nagyban függ a szabályozóktól – derült ki a közleményből.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.