Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Keresletnövekedést vár 2016-ra az OPEC

NRGreport | 2015.10.12. 13:59

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) havi jelentésében a kereslet vártnál nagyobb emelkedését prognosztizálja 2016-ra – írja a CNBC.

Az OPEC várakozásai szerint a világ olajimportőrei 2016-ban napi 30,82 millió hordó olajat vesznek át a szervezet tagállamaitól, ez 510 ezerrel több az eddigi becslésnél.

Amennyiben valóban ilyen mértékben nő a kereslet az OPEC olaja iránt, úgy beigazolódik a szervezet eddigi stratégiája. Az elmúlt évben ugyanis az OPEC többszöri kérésre sem volt hajlandó az alacsony olajárak alátámasztására, ehelyett növelte kitermelését, amellyel növelni tudta piaci részesedését a nagyobb költséggel kitermelő vetélytársai rovására. Az olaj vilápiaci ára jelenleg 53 dollár körül mozog, ami a 2014 júniusi ár közel fele.

A szervezeten kívüli olajkitermelő országok mennyisége ugyanakkor várhatóan napi 130 ezer hordóval csökken 2016-ban. Ez pedig csökkenti a piacon jelenleg lévő túlkínálatot és az OPEC olaja iránti nagyobb keresletet idéz elő – a jelentés szerint.  

A világ teljes olajigénye ugyanakkor az eddig vártnál kisebb ütemben nő majd 2016-ban, elsősorban a lassabb kínai gazdasági növekedés miatt – vélik a jelentés készítői.

  NRGreport
Címkék
#olajár   #OPEC+  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.