Szabályozás

Mobil parkolás másképp

NRGreport | 2017.12.22. 11:21

Hagyományos és intelligens megoldásokra épülő támogatási rendszert vezetett be a mobil parkolás megkönnyítésére a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a budapesti Tisztviselőtelepen és a József Attila lakótelepen.

A társaság közleménye szerint a kísérleti jelleggel indított újítás a tájékozódást segíti a parkolási zónakódok között. Az eligazodást 254 ponton járda- és útburkolati jelek, matricák, száznál is több tájékoztató tábla, valamint jeladó berendezésekre épülő okostelefonos alkalmazás támogatja. Az autósoknak az érintett területen nem kell a parkolóautomatákra helyezett zónakódot keresniük, a jelzések és a telefonon megjelenő információk közlik azokat – írták.
    
A közleményben a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy elsőként tavaly Kecskeméten hoztak létre intelligens parkolási rendszert szenzoros berendezések telepítésével, a terület kihasználtsága azóta 10 százalékkal emelkedett. Veres Mihály kifejtette, hogy a 150 méterenként telepített automatákon a parkolási zónakódok többnyire látótávolságon kívül esnek, ezért volt szükség az újításra. Hozzátette: a most indított rendszer tapasztalatait más parkolási projekteknél is hasznosítják.

  NRGreport
Címkék
#parkolás  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.