Vállalatok

Míg a szomszédban egymás után épülnek, Magyarország végleg lemondana a szélerőművekről

NRGreport, Major András | 2019.11.04. 06:43

Lassan egy évtized telik el úgy, hogy Magyarországon nem épült új szélerőmű, ráadásul a már meglévők sorsa is bizonytalan, miközben a világot szépen, nem is olyan lassan meghódítja a szélenergia. Egy közelmúltban született tanulmány alapján a jelenleginél egy nagyságrenddel nagyobb, akár 1000-1500-2000 MW-os szélerőmű kapacitást is lehetne telepíteni és gazdaságosan működtetni itthon. Ahogyan a többi megújulónak és a hagyományos technológiáknak, úgy a szélenergiának is helyet kellene adni a megfelelő összetételű energiatermelési mátrixban, egyelőre azonban nem látjuk az erre vonatkozó szándék jeleit, és úgy tudom, a kérdés lekerült az energiapolitika napirendjéről – mondta Lendvay Péter, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság elnöke az NRG Reportnak.

NRG Report: Mikor is települtek a legújabb hazai turbinák?

Lendvay Péter: 2006-ban adták ki az engedélyeket, ezek alapján 2010-11-re épültek meg, kezdték el a termelést és léptek kereskedelmi üzembe az utolsó szélturbinák Magyarországon.

A dolgok jelenlegi állása szerint lát arra esélyt, hogy a közeljövőben új szélerőművek épüljenek itthon? Bő egy évvel ezelőtt a kormányzati oldalról még olyan jelzés érkezett, miszerint a szélenergia-kapacitások növelése nem zárható ki a magyar energiastratégia felülvizsgálata során.

A szélerőművek építését megelőzően egy kétszintű folyamatot kell végigjárnia a fejlesztőnek: a felső szintet a megújuló energia támogatási rendszer (metár) pályázatán történő részvétel jelenti, aminek idén novemberben van a beadási határideje, és meghatározott maximális árral lehet rajta pályázni. A tender az Európai Unió támasztotta feltételeknek megfelel, bárki részt vehet rajta, vagyis a szélerőművek sincsenek kizárva belőle, tehát olyan tervekkel is lehet indulni és árajánlatot adni a következő években megvalósítandó termelésre, amelyek szélenergia-termelő egységek létrehozását célozzák – legalább is elméletileg.

A problémát az jelenti, hogy a folyamat másik szintje, a tulajdonképpeni engedélyeztetés, illetve az építési engedélyhez való hozzájutás feltételrendszerének egyszerűen lehetetlen megfelelni, vagyis a beruházóknak képtelenség hozzájutniuk a szélerőmű-építési engedélyéhez. A betartandó kritériumok közül az egyik legfontosabb, hogy a turbinát a lakott övezetek határától minimum 12 kilométer távolságban lehet telepíteni. Ma Magyarországon nem léteznek ezen kikötésnek megfelelő, szóba jöhető területek. Ezen túl a gazdaságilag életképes beruházásnak az is feltétele, hogy a szélerőmű közelében hálózati csatlakozási pont is elérhető legyen, továbbá például a földtulajdonossal is meg kell egyezni a telepítésről.

Nagyon nehéz helyzet elé állították tehát a potenciális szélerőmű-fejlesztőket: bár a metár-tenderen elvileg ők is elindulhatnak, de az építési engedély követelményeit és a további feltételeket ma egyszerűen lehetetlen teljesíteni. Mindaddig, amíg az építési- és az egyéb megvalósításhoz kapcsolódó engedélyezési eljárást nem változtatják meg, addig a metár-tenderen nem tud részt venni egyetlen szélenergia projekt sem, következésképp addig új szélerőmű sem épülhet itthon. Amennyiben a döntéshozók úgy határoznak, hogy mégis számítanának a szélenergiára a magyar energiamixben, akkor ahhoz először is rendeletváltoztatásokra lenne szükség. Egyelőre nem látjuk az erre vonatkozó szándék jeleit, és úgy tudom, a kérdés lekerült az energiapolitika napirendjéről.

Pedig, feltételezem, lenne még hely újabb szélerőműveknek is a hazai villamosenergia-rendszerben..

Az új beruházásoknál a naperőművek nagyon mennek, emellett a konvencionális erőművek területén az atomerőmű fejlesztése van még napirenden. Nem csak az új szélerőmű-fejlesztések hiányoznak tehát, – miközben a meglévő turbinák szép lassan öregednek – hanem egyébként a hazai villamosenergia-termelés sem igazán tűnik megoldottnak hosszabb távon. Jelenleg körülbelül 30 százalékban a környező országoktól függ Magyarország villamosenergia-ellátása. Noha az persze kérdés, hogy hol húzódik a hazai/import arány stratégiailag célszerű gazdaságossági, energiabiztonsági határa, azonban az egyre inkább elöregedő hazai erőműpark miatt egyre erősebbnek tűnik a változtatás szükségessége. Ennek egy iránya lehet a megújuló energiaforrások fejlesztése, de a megújulók – főleg nem az időjárásfüggők – nem fogják tudni teljes mértékben kiváltani a hagyományos erőműveket, legalább is még egy ideig.

A rendszerirányító által a témában publikált legutóbbi, szintén jó néhány éves tanulmány alapján mintegy 800 MW szélenergia-termelő kapacitás működhetne Magyarországon, ehhez képest összesen körülbelül 330 MW települt. Ez a 800 MW ma még reálisnak tűnik?

Ma már nem feltétlenül érvényesek a lehetőségeket felmérő, több évvel ezelőtt készült tanulmányok. Annak idején a villamosenergia-rendszer és az elérhető technológiák akkori fejlettségi szintjét figyelembe véve lett meghatározva a végül engedélyezett 330 MW szélerőmű kapacitás. Akkor még egyfajta kísérleti jellege is volt a lépésnek, az a megfontolás is vezérelte, hogy nézzük meg, hogyan képesek az időjárásfüggő megújulók integrálódni a rendszerbe, illetve hogy a rendszer hogyan tudja kezelni a megújuló erőművek működését.

Azóta szinte minden tekintetben óriási változások következtek be, mind a fogyasztási szokásokban, mind az erőmű-technológiákban, mind a villamosenergia-rendszer állapotában, szabályozhatóságában. A számítástechnológia fejlődésével párhuzamosan a rendszerirányító technikai felkészültsége is sokkal magasabb szintre lépett, és számos beruházást hajtott végre az elmúlt években annak érdekében, hogy a megújuló kapacitások is beléphessenek a termelésbe. Ebből adódóan ma már sokkal több, változó teljesítményű megújuló energia termelő erőművet lehet integrálni a rendszerbe, mint néhány évvel ezelőtt – legyen az nap- vagy szélerőmű.

A technológia fejlődése miatt ma már nem érvényesek az olyan kijelentések sem, amelyek szerint kizárólag az ország bizonyos régióiban lehetne gazdaságosan szélerőműveket telepíteni, mivel csak ott fúj erős szél. A turbinák ma már képesek arra, hogy a korábbiakhoz képest jóval kisebb szélsebesség mellett is elinduljanak és termeljenek; az elmúlt évek turbinafejlesztéseinek ez volt az egyik elsődleges célja. Hiszen nem csak a tengeri szél létezik, hanem a szárazföldi is, ami többnyire jóval alacsonyabb sebességű mint előbbi, a turbinák pedig ma már ezekből is egyre inkább ki tudják nyerni az energiát: tíz évvel ezelőtt négy méter/másodperces szélsebességnél, ma már három méter/másodperces szélsebességnél képesek elindulni.

Ezért az iparág már nem kizárólag azokra a régiókra fókuszál, ahol korábban a turbinákat elsődlegesen telepítették, hiszen már sok más területen is lehet gazdaságosan szélerőműveket építeni és üzemeltetni. A tengeri szélfarmok mellett és után a fejlesztők ismét a szárazföldi lehetőségek felé fordultak az utóbbi pár évben, ennek köszönhetően a környező országokban az itthonihoz hasonló adottságok mellett egyre több szélerőművet telepítenek.

A REKK (Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont) nem egészen egy éve – talán nem titok, éppen az államtitkárság megbízásából – foglalkozott a kérdéssel, miszerint milyen mátrixban, milyen energiamix mentén lehetne megtervezni Magyarország jövőbeni villamosenergia-ellátását. Ennek keretében felmérték, hogy milyen potenciál kínálkozik a különböző energiatermelési technológiák – így a szélenergia – tekintetében, valamint azt is, hogy milyen arányokban, mennyiségekben lehet összerakni ezekből a magyar energiatermelési portfoliót ahhoz, hogy az ország el tudja látni az igényeit. Ebben különböző szcenáriókat vizsgáltak, számos szempontot figyelembe véve. A vizsgálatról született szakmai tanulmány igyekezett választ adni arra a kérdésre, hogy milyen utat érdemes járni, milyen mennyiségeket és arányokat tartalmazzon az a mix, amit a hazai energiarendszer optimálisan célul tűzhet ki, és hogyan lehet például a Nemzeti Energia- és Klímatervben vállaltakat teljesíteni, tekintettel az európai uniós elvárásokra is. A tanulmány szerint a mostani beépített teljesítményeknél nagyságrenddel nagyobb lehetőségek mutatkoznak, ezek alapján a szélenergia esetében 1000-1500-2000 MW-os kapacitást is lehetne telepíteni és gazdaságosan működtetni Magyarországon.

Az itthoni szélerőművek közül nem egy, korából kifolyólag már a támogatott tarifa, a kötelező átvételi termelői ár hiányában működik. Ezzel kapcsolatban mik a tapasztalatok?

Azok a társaságok, amelyek Magyarországon energiatermeléssel foglalkoznak, két fő modellt alkalmaznak: vagy tisztán erőművet üzemeltetnek és értékesítik a megtermelt energiát, avagy elindulnak az energiakereskedéssel is. Az energiakereskedők vagy specializálódnak egyfajta portfólióra és annak kiszolgálására vagy pedig létrehoznak egy vegyes összetételű erőműparkot és így jelennek meg a kereskedői oldalon. Így egyfajta mérlegkört hoznak létre, amelyben fogyasztók és termelők is vannak. Egy-egy ilyen rendszerbe beintegrált szélerőmű nagyon jól tud együttműködni a mérlegkör többi, akár más típusú erőművel is, hiszen így a termelő mindig azzal az erőművel tudja előállítani az értékesítendő villamos energiát, hogy az számára az optimumot jelentse.

Az integrált rendszerben működő szélerőmű üzemeltetője igyekszik kihasználni a szinergiákat is, így viszonylag jól ki tudja szabályozni, hogy mikor, melyikből, mennyit fog tudni termelni. Ez a típusú termelő ráadásul tud vásárolni is, nem feltétlen kizárólag saját erőműve termelését értékesítheti, ily módon akár egy másik termelő szélerőművét is kezelni tudja a rendszerében. Azok, akik kikerültek a kát-ból, egyrészt lekereskedhetik a termelésüket a tőzsdén vagy egy piaci szereplővel, vagy kereskedővel, akihez be tudják integrálni a termelésüket. Ez utóbbi nyilván valamivel nehezebb, de előnyösebb lehet a termelőnek.

A szélerőművekneknek szintén van egy élettartamuk – ezek a berendezések 20-25 évig üzemelnek jelentősebb problémáktól mentesen. Ez azt jelenti, hogy 10-15 év múlva az utolsó hazai turbina is eléri azt a kort, amikor majd valamit kezdeni kell velük. Ha leszereljük őket, akkor még ez a mennyiség is kiesik a rendszerből. Ugyanakkor nem kellene feltétlen lebontanunk őket: a szélturbinák élettartamát – a többi erőműhöz hasonlóan – bizonyos állagjavító munkák elvégzésével további 5-10 évvel meg lehet hosszabbítani. De, miközben nem lehet új szélerőműveket telepíteni, annak a kormányzati akaratnak sem látszik nyoma, hogy a meglévő erőműveket megtartsuk. Pedig lenne rá mód, hogy felújítsuk, frissítsük, jobb hatásfokú generátorral, szabályozó berendezésekkel javítsuk és kitoljuk a működési idejük határát. Ilyen fejlesztésekkel akár a szél kihasználtságának hatásfoka is emelhető, a turbinák teljesítménye pedig fokozható.

Mivel lehetne elősegíteni ezt, milyen hatósági intézkedést tartana szükségesnek?

Nyilván minden beruházásnak költsége van. A kötelező átvételi árral támogatott időszakból kifutott és már a szabadpiacra értékesítő biomassza-, illetve biogáz-erőművek számára bevezettek egy úgynevezett barna prémiumot a hazai megújuló energia támogatási rendszeren belül. Ennek az a célja, hogy támogassa ezeket abban, hogy működésük maradjon továbbra is megújuló alapú, mivel ha ez nem lenne, jobban megérné számukra, hogy áttérjenek a jelenleg olcsóbb széntüzelésre. Vagyis, a megújuló alapú termelésnek számos előnye mellett van egy bizonyos plusz költsége; az imént említett erőművek ezért a barna prémium keretében pár évig még egy bizonyos pár forintos támogatást kapnak a piaci villamosenergia-árhoz képest.

Egy hasonló lépést a szélerőművek esetében is meg lehetne tenni annak érdekében, hogy a fenntartónak megérje az élettartam- és hatékonyságnövelő fejlesztéseket megvalósítania. Úgy gondolom, ez közös érdek, a szélerőművek ugyanis tiszta, megújuló, a jellemzően a fosszilis importot kiváltó hazai energiatermelést folytatnak. Igyekeztünk lobbizni azért, hogy a kát-ból kifutott szélerőművek számára is bevezessenek egy ilyen támogatást, sajnos azonban nem történt semmi. Vagyis, nem csak az új szélerőművek építése lehetetlen, de a már meglévők védelme is hiányzik, miközben nem csak ezekre, de a teljes magyar villamosenergia-rendszerre jellemző, hogy a meglévő öreg erőművek lepusztulnak, ami szerintem rendszerszinten gond.

De további okok is a szélerőművek üzemben tartása mellett szólhatnak. A Mavir (Magyar villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító), amellyel egyébként nagyon jó a kapcsolatunk, azon is dolgozik, hogy olyan körülményeket teremtsen, melyek között egy ilyen, változó villamosenergia-termelési jelleggel rendelkező erőműegység is akár újabb funkcióhoz juthat. Az iparággal közösen megindult a gondolkodás arra vonatkozóan, hogy a szélerőművek a jövőben akár szabályozó erőműként is szerepet kaphassanak. Bár ezek jellemzően csak a lefelé irányuló szabályozásban tudnak részt venni, hiszen a visszaszabályozás az aktuális szélviszonyok függvénye, leterhelhetőségi sebességük viszont roppant gyors, ezért bizonyos folyamatokban ugyanúgy lehet számítani rájuk, mint egy gázerőműre.

Maga a tény, hogy a rendszerirányító ilyen irányban gondolkodik, arra utal, hogy úgy véli, a szélenergia rendelkezik olyan addicionális előnyökkel, amelyek egy integrált rendszer összes szereplője számára hasznossá tehetik.

A jövőbeni magyar energiarendszer stratégiai tervezésében a kormány jelenleg elsősorban a napenergiára fekteti a hangsúlyt, ami egy kicsit egyoldalú megközelítésnek tűnik. Félreértés ne essék: nem a napenergia ellen érvelek, de ahogyan a többi megújulónak és a hagyományos technológiáknak, úgy a szélenergiának is helyet kellene adni a megfelelő összetételű energiatermelési mátrixban. Ahogy ma megvan a helye a 330 MW-nak, úgy – amint a tanulmányok mutatják – meglehet a helye a jövőben akár 1000 MW-nak is. Ma azonban sajnos még az is sorvad, ami van; nem látható, hogy mi lesz ezzel a 330 MW-tal. Márpedig miért ne üzemelhetnének tovább; miért kellene valamit kivezetni a piacról, amikor jól működik?

 

Címlapkép forrása: Pixabay

  NRGreport, Major András
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.