NRGreport
Menü

Utántöltőket a magyar drogériákba!

A napokban, az Index.hu által hivatkozott petíció indult a Szabad a Hangon azért, hogy az utántöltő automatákat Magyarországon is bevezesse a két legnagyobb drogéria-lánc. A csomagolás nélküli megoldást már több mint 12 ezren támogatják itthon.

Még tavaly novemberben írt meg a G7, hogy Csehországban már a DM és a Rossmann is csomagolás nélkül árulja a sampont, a tusfürdőt, a mosószert és a mosogatószert.

A nemrég megjelent petíció szövege szerint Csehországon kívül már Szlovákiában, Ausztriában és Romániában is működnek újratöltő automaták a felesleges műanyaghulladék csökkentése érdekében, ezért „az önök által vezetett cégek az újratöltő automaták magyarországi bevezetésével kevesebb szemetet termeln(né)ek és kényszeríten(én)ek a vásárlóikra. Ez jó nekünk, fogyasztóknak, jó Önöknek, jó az országunknak, a rajta átfolyó vizeknek és az itt élő lényeknek.” – idézi az Index.

Kép forrása: Pixabay

A csehországi megoldás a következő: a vevők az első alkalommal 20 cseh koronáért (mintegy 260 forintért) kapnak egy üres, többször felhasználható palackot, amelynek vonalkódját egy töltőautomata olvassa be, és megfelelő termékkel tölti fel. A gép továbbá kinyomtatja a termék lejárati dátumát is. Csehországi számítások szerint, ha ennél a nyolc különböző háztartási termékeknél mindenki átállna az újratöltésre, akkor évente 5 ezer tonnával csökkenne a műanyagszemét. Tehát – tekintve a fogyasztási adatok hasonlóságát - nagyjából Magyarországon is hasonló eredményt lehetne elérni, ha a két lánc itthon is bevezetné az automatáit.

A G7 tavaly novemberben megkérdezte a Rossmannt, hogy Magyarországon mikor tervezik az automaták bevezetését, a cég az alábbi választ küldte, egyben idézzük:

Nagyon örülünk a cseh Rossmann kezdeményezésének, és kíváncsian várjuk az eredményét. Bár egyszerűnek tűnik a megvalósítása ennek a megoldásnak, azért alapos előkészületet igényel, melyhez a beszállítók nyitottsága és az üzletek átalakítása is szükséges. Amint nálunk is várható a csomagolásmentes vegyi áruk és kozmetikumok értékesítése, azonnal kommunikálni fogjuk.”

NRGreport | Forrás: Szabad a Hang, Index, G7

NR címlapCímlap

A Tesla titka 2.

Vállalatok Szabó Dávid, a Hold Alapkezelő portfóliómenedzsere | 2020-02-20 05:59
A Tesla titka 2.

bővebben »

Még több cikk »