Vállalatok

Ellátásbiztonság-kibocsátáscsökkentés-gazdaságfejlesztés, kéz a kézben?

NRGreport, Major András | 2020.03.23. 04:52

Az első megújuló energia támogatási rendszer keretében tartott tender előzetes eredményei megerősítettek minket abban, hogy az irány jó, de a végeredmények és a tanulságok birtokában további finomhangolásra is készek vagyunk. Döntenünk kell majd például arról, hogy a meghatározott méretkategóriákat érdemes-e újragondolni, illetve hogy esetleg nagyobb projekteket is beengedjünk-e a tenderbe, mert ezek még olcsóbban termelhetnek – fogalmazott az NRGReportnak február végén adott interjúban Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára, aki a közelmúltban kijelölt magyar energia- és klímastratégiai célokról is beszélt nekünk.

Forrás: Író Zoltán / ITM

 

Jókora munkán vannak túl, miután januárban a kormány elfogadta a következő évtizedek energia- és klímapolitikájának kereteit meghatározó stratégiai dokumentumokat. Nehéz szülés volt, sok kompromisszumot kellett kötni a tervek meghatározásakor?

A legnagyobb kihívást jelentő feladat az volt, hogy egy olyan integrált stratégiát kellett előállítanunk, amely az energia- és klímapolitikát is lefedi – korábban ez a két terület külön stratégiák tárgyát képezte. A munka során három fő szempontot kellett összehangolnunk: az energiaellátás biztonságának kiemelt stratégiai szempontját, az éghajlatváltozás visszafogásához fűződő kibocsátáscsökkentési szükségletet, valamint a gazdaságfejlesztés szempontját, tehát azt, hogy a stratégia megvalósításához kapcsolódó nagy beruházási hullám Magyarország, a magyar vállalkozók számára jó lehetőségeket kínáljon. E három célhoz egyszerre igazodva kellett tehát kiegyensúlyozott, arányos megoldásokat találnunk, és ha ez összejött, akkor az már sikernek tekinthető.

A stratégia fő céljai néhány számadatban összefoglalhatók: 2030-ra az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának minimum 40 százalékos csökkentése az 1990-es szinthez képest; 21 százalékos megújuló energia részarány a bruttó végső energia felhasználásában; a végsőenergia-felhasználás 2005-ös szinten való stabilizálása gazdasági növekedés mellett. A terveket ki-ki saját érdeke szerint ellenkező előjellel észrevételezte, elsősorban a zöld szervezetek vélték úgy, hogy a szükségesnél kevesebb klímavédelmi ambíció tükröződik bennük, míg a gazdasági élet szereplői – , akiknek majd a zsebükbe kell nyúlniuk – pl. már a 21 százalékos megújuló-célszámot is nagyon komoly vállalásnak tartották. A témában elhangzott beszélgetések és a kritikák eloszlása alapján úgy érzem, hogy eltaláltuk a célok közötti egyensúlyt, és sikerült jó kompromisszumra jutnunk.

Az egyes általános célszámok konkrét megvalósításával kapcsolatban persze voltak szakmai viták. Az egyik legtipikusabb ilyen vita az energiahatékonyság stratégiailag kulcsfontosságú területére vonatkozott, amely jó megoldás esetén egyszerre szolgálja a klímavédelem, a megfizethető energia és az energiafüggetlenség szempontjait. A vita arról szólt, hogy a konkrét lépések specifikusan valamely szektorra vagy technológiára koncentráljanak-e, vagy inkább egy nem szektor- vagy technológia-specifikus, általános ösztönző eszköz mellett foglaljunk-e állást. Örömömre a stratégiai dokumentumok végső változatában ez utóbbi álláspont mellett döntött a kormány, ami azt jelenti, hogy egy alapvetően piaci alapú, és általános mechanizmust fogunk kialakítani az energiahatékonysági beruházások ösztönzésére, a szolgáltatói kötelezettségi rendszert. Ennek keretében a kormány a megtakarítási kötelezettségeket a legnagyobb energiaszolgáltatókra delegálja, mégpedig oly módon, hogy a szolgáltatóknak a beruházások költségei elsősorban az azokból elért energiamegtakarításokból térüljenek meg.

Minden nézetkülönbség mellett az világosan látszik, hogy az eddigiekhez hasonlóan a kormány nemcsak beszél, hanem cselekszik is. A cselekvés fő irányait, a legsürgetőbb intézkedéseket a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv nyolc pontja foglalja egységes keretbe.

Említette a 2030-ra elérendő 21 százalékos megújuló energia részarányra vonatkozó célt, amit az Európai Bizottság kritikáját követően a Nemzeti Energia- és Klímatervben első változatában szereplő 20 százalékos célt megemelve határoztak meg. Érkeztek újabb, akár a megújuló, akár a többi új célszámra vonatkozó jelzések a Bizottság részéről?

Magyarország a Nemzeti Energia- és Klímatervet a korábban beérkezett véleményeket figyelembe véve véglegesítette és időben leadta a Bizottság számára. Nem úgy Németország, Franciaország és még hét másik tagország, ami arra utal, hogy nemcsak nálunk érzékeny kérdés a klíma- és az energiastratégia, hanem máshol is nehéz magas szinten megállapodásra jutni olyan húsbavágó kérdésekről, mint például, hogy mi legyen a nukleáris energiával, milyen megújuló energia forrásokat válasszanak, és hogyan finanszírozzák a szükséges beruházásokat.

Az uniós szabályozás alapján a 2020-ra meghatározott legfontosabb célszámok közül a megújuló energia részarányára vonatkozó célszám és részben az energiahatékonysági célszám tagállami szinten kötelező erejű, míg az ÜHG-kibocsátások esetén csak az úgynevezett nem ETS, vagyis az emissziókereskedelmi rendszeren kívüli szektorokra vonatkozóan kötelezőek tagállami szinten a célszámok, amelyek nem teljesítése szankciókat vonhat maga után. A 2030-as célszámok esetében ezzel szemben az egyetlen kötelező célszám az ÜHG-kibocsátásra vonatkozik, itt is csak a nem ETS-szektorokra, hiszen az európai kibocsátások közel felét fedező emissziókereskedelmi rendszer összeurópai szinten működik. A Bizottság meg fogja vizsgálni az új energiahatékonysági és megújuló energia célszámokra a tagállamok által tett vállalásokat, és jelezheti, ha ambiciózusabb számokat szeretne látni. Amennyiben úgy látja, hogy az összeurópai célok nem jönnek ki a tagállami vállalásokból, akkor megoldási javaslatot fog tenni a megújuló és energiahatékonysági hozzájárulások mértékének emelésére.

Közben még az összeurópai célszám is alakulóban van, hiszen az új Európai Bizottság és az Európai Parlament most már egy 55 százalékos közös emissziócsökkentési célt határozna meg. Nem jelentett nehézséget a tervezés során, hogy erre a mozgó célpontra is „lőniük” kellett?

A 2030-as célokon három-négy éve dolgozik folyamatosan a teljes közösség, minden nemzeti kormány, meghatározó tagállamok még be sem nyújtották a terveiket. Ilyen keretfeltételek között erősen kérdéses, időszerű-e éppen most javaslatot tenni arra, hogy emeljük meg a célszámokat 10-15 százalékponttal.

A másik problémát a méltányossági szempont jelenti. Ha megnézzük a legfrissebb elérhető adatokat, akkor azt látjuk, hogy az Unió 22,3 százalékos együttes ÜHG-kibocsátáscsökkentést tudott elérni 1990-hez képest. Magyarország a 31,9 százalékos teljesítményével a 9. helyen állt Dániával holtversenyben, a 40 százalék körüli csökkentést elérő britek kilépését követően azonban a 8. helyre léptünk előre. Több más olyan tagállam, amely egyébként szóban meglehetősen hangosan áll ki a klímavédelem ügye mellett, egyetlen tonnát sem csökkentett, sőt, még nőtt is a kibocsátása 1990 óta, ez a helyzet például Ausztria, Ciprus, Írország, Portugália és Spanyolország esetében is.

Természetesen lehet, sőt, kell is arról beszélni a tudományos előrejelzésekre hivatkozva, hogy tárgyaljuk újra a célszámokat, de akkor azt komolyan és méltányosan kell megtenni. Azt gondolom, hogy ez csak akkor lehet érdemi vita, ha a megemelt célszámot minden egyes tagállam önmagára nézve kötelezően bevállalja, ha pedig valamelyik nem teljesíti azt, annak legyenek következményei.

A 2020-as kibocsátáscsökkentési célokat várhatóan olyan tagállamok sem fogják tudni teljesíteni, melyek a klímavédelem elkötelezett támogatóiként lépnek fel, mint például Németország. Hogy áll Magyarország e téren?

A klímaszempontból legfontosabb szám nyilvánvalóan az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó vállalás; e tekintetben, mint említettem, bőven túlteljesítjük a 20 százalékos uniós célt. A megújuló energia 2020-as részarányára vonatkozó kötelező magyar célszám 13 százalék, ehhez képest 2017-ben 13,3 százalékon álltunk, míg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb statisztikája alapján 2018-ban ez a szám 12,8 százalék volt. A csökkenésre az ad magyarázatot, hogy bár a megújulóenergia-termelésünk bővült, ugyanakkor végső energiafogyasztásunk a magyar gazdaság dinamikus növekedése által generálva még ennél is gyorsabban nőtt. Ezzel együtt úgy vélem, hogy teljesíteni fogjuk a 2020-ra vonatkozó megújuló részarányt.

Az energiahatékonyság területén egész Európára jellemző, hogy miközben energiamegtakarítást szeretnénk elérni, az energiaigények növekednek. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az eddigi programok helyett egy olyan átfogóbb, generálisabb ösztönzőt alkalmazunk, mint az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer.

Mekkora megtakarítás várható az energiahatékonysági kötelezettségi rendszertől és mikor indulhat?

A program rendkívül fontos eleme terveinknek, és úgy gondolom, csaknem olyan súlyú szabályozási kérdést képvisel, mint a megújuló energia támogatási rendszer, illetve annak átállítása a tenderrendszerre. Ezért rendkívül óvatosan és alaposan igyekszünk előkészíteni a változást, amelyen már dolgozunk, és ugyanezért a részletekről is csak a rendszer végelegesítése után érdemes beszélni.

Hogyan értékeli az első, pilot Metár-tender eddig megismerhető eredményeit? Az előzetes tapasztalatok alapján mely pontokon változhatnak a keretfeltételek? (A MEKH várhatóan március végén ismerteti a tender részletes végeredményét. – a szerk.)

Az előzetes eredményeket örömmel fogadtuk, hiszen több mint 160 fejlesztési projektjavaslat érkezett be az összesen mintegy 150 MW új megújuló energia kapacitás létesítését célzó tenderre. Különösen kedvező, hogy a pályázatok nagy többsége hazai kis- és középvállalkozások által generált projektre vonatkozik. Előzetesen azt várjuk, hogy a korábbi kötelező átvételi tarifákhoz képest jó 30 százalékkal alacsonyabb termelői árak alakulnak ki a tenderen, amelyek ráadásul a KÁT-tal szemben már a rendszer kiegyensúlyozásának költségeit is magukba foglalják. Az előzetes eredmények tehát egyértelműen megerősítettek minket abban, hogy az irány jó; ezzel együtt a végeredmények, az azokból leszűrhető tanulságok birtokában további finomhangolásra is készek vagyunk.

Döntenünk kell majd például arról, hogy a meghatározott méretkategóriákat – 0,3 és 1, illetve 1 és 20 MW között – érdemes-e újragondolni, illetve hogy esetleg nagyobb projekteket is beengedjünk-e a tenderbe, mert látunk bizonyos volumenhozadékot, vagyis a nagyobb projektek még ennél is olcsóbban termelhetnek. Felmerült egyebek mellett az is, hogyan segíthetnénk elő még inkább a barnamezők hasznosítását, tekintettel a földhasználati kérdés fontosságára és arra, hogy a barnamezőn megvalósított fejlesztések a legkevésbé zavaróak, és ezáltal talán a legjobb hasznosítási lehetőséget kínálják. Fontosnak tartom azt is, hogy egy-egy nagy tender váratlan meghirdetése helyett meghatározzunk egy tendernaptárat legalább két évre előre, tehát a 2020-2021-es évekre. Ez elősegítené a tanulási folyamatot, és egyben kiszámíthatóságot biztosítana a fejlesztők számára is.

A tenderen elvileg a szélenergia is részt vehetett, de a szabályozási környezetre tekintettel ennek valós esélye minimális volt. Az új stratégia viszont bizonyos nagyságú kapacitással a jövőben is számol; elképzelhető, hogy módosul a szabályozás és újabb szélturbinák épülhetnek a következő években Magyarországon?

A már meglévő kapacitásokkal kapcsolatban azt gondoljuk, miért is ne korszerűsödhetnének és maradhatnának bent a rendszerben. Újabb turbinák telepítését viszont nem támogatjuk, mert a napenergia az ország adottságainak megfelelően jóval nagyobb potenciált képvisel , annak alkalmazását az emberek is széles körben támogatják. A szélerőművek építése a tájképre gyakorolt negatív hatások miatt sem prioritás. Ha megnézzük, hogy a szomszédos országok milyen fejlesztéseket terveznek, akkor azt látjuk, hogy mindenki a legjobb lehetőségeket kínáló energiaforrása fókuszál: a hegyekkel rendelkező államok – Ausztria, Horvátország, Románia, Szlovákia – vízerőműveket fejlesztenek; a szelesebb országok – Ausztria, Lengyelország, Románia, Szerbia – szeles kapacitásokat (is) fejlesztenek; Magyarország pedig elsősorban a napenergia-termelését kívánja fejleszteni. A magyar villamosenergia-rendszer egy rendkívül nyitott, integrált rendszer, és – ha a megújulók területén a nemzetközi kooperáció jól fog működni – egy olyan, szépen kiegyensúlyozott regionális portfólióból veheti ki a részét, melyben a víz-, a szél-, a napenergia és a biomassza egyaránt helyet kap.

A jelentős naperőmű-fejlesztési célok – 2030-ra mintegy 6500 MW, 2040-re 10-12 000 MW beépített fotovoltaikus kapacitással számolnak – egyben a magyar villamosenergia-hálózat jókora fejlesztési szükségletét vonják maguk után. Mekkora összegről van szó és honnan terveznek forrást teremteni rá?

Az áramszektor dekarbonizációja az egész energia- és klímastratégia legfontosabb projektje. A magyar áramtermelés 60 százalékban már ma is karbonmentes, a cél pedig a 90 százalék elérése 2030-ra, döntően az atomenergiára és a megújulókra támaszkodva, ahogy azt a februárban meghirdetett Klíma- és Természetvédelmi akciótervben is rögzítettük. Azért tartjuk kiemelten fontosnak, mert az áram tulajdonképpen a legértékesebb, legtöbb célra használható energiahordozó. Ha nagy mennyiségben rendelkezésre áll az olcsó, karbonmentes villamos energia, akkor a közlekedés hiteles dekarbonizációjának a lehetősége is adott az elektromobilizáció révén, ahogyan a fűtési célú földgázfogyasztás kiváltása is megvalósítható, például tiszta áramot felhasználó hőszivattyúkkal.

Ahhoz, hogy a rendszerbe egyszerre nagy mennyiségű nukleáris energiát és időjárásfüggő napenergiát is be tudjunk fogadni, kétségkívül nélkülözhetetlen, hogy az egyébként jól fejlesztett magyar villamosenergia-hálózatot tovább okosítsuk. E témáról folyamatosan egyeztetünk az iparági szereplőkkel, a rendszerirányító Mavir és az áramelosztók pedig úgy becsülik, hogy a terveink megvalósításához szükséges hálózatfejlesztés beruházási költsége akár 500 milliárd forintig terjedhet. Ezt a nagyon jelentős fejlesztést a következő tíz évben mindenképpen végre kell hajtani, amennyiben ugyanis ez nem történik meg, akkor a stratégia egyik alappillére esik ki.

A jó hír azonban az, hogy az uniós költségvetésben jelentősen megnövelt források állnak majd rendelkezésre gazdaságzöldítési célokraígy arra törekszünk, hogy a magyar villamosenergia-rendszer fejlesztési igényének jelentős részét brüsszeli forrásokból fedezzük. A kormány az iparági szereplőkkel közösen dolgozik azon, hogy az átállás az alapvető célunknak megfelelően a végfogyasztók többletterhelése nélkül mehessen végbe. Természetesen hazai forrásokat is mozgósítunk, így a közeljövőben olyan energetikai innovációs projektek indulhatnak Magyarországon, melyek szintén a hálózat rugalmasságának fokozását, az ellátásbiztonság növelését, a szektor zöldítését hivatottak szolgálni.

A 2030-ra megcélzott 200 ezer, tetőre szerelt háztartási méretű kiserőmű megvalósulását milyen módon kívánják elérni? Várhatóak újabb ösztönző eszközök, támogatások, vagy elsősorban a jelenlegi, lendületes bővülést mutató folyamatok fenntartásával teljesítenék a célt?

E területen exponenciális növekedést látunk, a rendszer tehát már most is jól működik. A beruházásokat több úton támogatjuk, gondoljunk például a nettó mérésre, ami azt jelenti, hogy a közcélú villamosenergia-hálózatot ezek a művek lényegében ingyenes tárolóként használják. Ezen túl, ilyen beruházásokra is felvehető például az imént említett 0 százalékos hitel, és azt is látni kell, hogy a költségek piaci alapon is fokozatosan csökkennek, így a napenergia egyre többek számára válik közvetlenül is elérhetővé. A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében összesen 32 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással ösztönzi a saját fogyasztásra történő megújuló energiatermelést a kis- és középvállalkozásoknál. A támogatott beruházások megvalósításával csökken az energiafelhasználás és a károsanyag-kibocsátás, erősödik Magyarország energiafüggetlensége. A saját fogyasztás teljes vagy részleges kiváltása mérsékli a cégek rezsiterheit is, az így felszabaduló források akár fejlesztésekben, telephelybővítésben, új munkahelyek létesítésében, béremelésben is hasznosulhatnak. A támogatott korszerűsítések a karbonsemlegesség fokozatos elérését célzó vállalások teljesítése mellett így hozzájárulnak a magyar gazdaság teljesítményének javításához is.

Címlapkép forrása: Író Zoltán / ITM

  NRGreport, Major András
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.