Szabályozás

ITM: Akár 15 ezer új elektromos autót hozhat az új pályázat

NRGreport | 2020.05.26. 07:16

A fogyasztói kör szélesítését is szolgálja az elektromos autók és robogók vásárlására kiírt ötmilliárd forintos pályázat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Kaderják Péter elmondta, a vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint.

A fogyasztói kör szélesítése mellett a pályázat célja a jobb elérhetőség megteremtése, valamint a klíma- és környezetvédelem is – tette hozzá.

Elmondta: Magyarországon jelenleg körülbelül 18 ezer elektromos jármű van forgalomban, az ötmilliárd forintos támogatással pedig várhatóan 1200-1500 kerülhet az utakra. Az országban körülbelül 800 nyilvános elektromos töltőállomás van, de folyamatosan dolgoznak azon, hogy ez a szám növekedjen – tette hozzá.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az elektromos járművek vásárlása a koronavírus-járvány idején is nőtt, míg a hagyományos meghajtású járművek értékesítése jelentősen csökkent az első negyedévben az előző évhez képest. (MTI)

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.