Fenntarthatóság

Átvették a vezetést a megújuló energiaforrások az európai villamosenergia-termelésben

NRGreport | 2020.07.29. 07:11

Nagyrészt a nap- és szélenergia előretörésének köszönhetően a megújulók a történelem során először már nagyobb részét biztosítják az Európai Unió áramtermelésének, mint a szén, a földgáz és az olaj együtt – írja a Portfolio.

Az EU 27 államában előállított elektromos áram 40 százalékát a szél-, a nap-, a víz- és a bioenergia (biomassza és biogáz) generálta az első félévben, míg a fosszilis energiahordozók mindössze 34 százalékát egy 2020. július 22-i jelentés szerint. A közösség villamosenergia-termelésének több mint ötödét, 22 százalékát már a nap- és szélenergia fedezte az időszak során, a rekord magas részarány eléréséhez pedig jelentős mértékben hozzájárult a koronavírus-járvány is. A termelési mix átalakulásának hatására az uniós villamosenergia-szektor karbonemissziója csaknem negyedével, 23 százalékkal, vagyis mintegy 76 millió tonnával esett vissza az időszak során.

A 2010-es évtized elején a fosszilis források súlya még több mint kétszer akkora volt az árammixben, mint a megújulóké, vagyis meglehetősen gyors folyamatról van szó, azzal együtt, hogy 2014 és 2017 között a megújulók részaránya stagnált, a fosszilisek pedig ismét növelni tudták részarányukat – derül ki az EMBER klímaügyi kutatóközpont jelentéséből, amit a Portfolio szerzője itt elemez részletesen.

Címlapkép forrása: Pixabay

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.