Mobilitás

Olyan szintre erősödött a forgalom Budapesten, amilyet még a járvány előtt sem láttunk

Major András | 2021.05.26. 03:00

Európa számos részén a közutak már olyan forgalmasak voltak május eddig eltelt részében, mint a koronavírus-járvány előtt, sőt, Budapesten a forgalom már meg is haladja a 2019-es átlagos szintet. Ez automatikusan az üzemanyag-kereslet erősödésével jár, a második negyedéves hazai üzemanyag-statisztika pedig szinte biztosan fordulatot jelez majd.

Spanyolország és Franciaország autópályáin legalább 15 hónapja nem volt olyan erős a forgalom, mint május második teljes hetében, a hónap eddig eltelt részében így már csaknem a 2019-es, pandémia előtti szinten alakul az utak zsúfoltsága. Lengyelországban pedig a forgalom már nagyobb, mint két évvel ezelőtt – derül ki az Atlantia nevű autópálya-üzemeltető adataiból.

A közúti forgalom mostani felívelése szorosan követi a lakosság átoltottságának emelkedését és a korlátozások feloldását. Az európai közúti forgalom 2020 márciusában, a járvány első hullámának elején kezdett el gyengülni, majd áprilisban zuhant be igazán látványosan.

Nem csak az országutak forgalma erősödik, hanem a városi autóhasználatban is hasonló trend figyelhető meg. A TomTom holland navigációs szoftver gyártó Bloomberg által idézett adatai szerint a forgalom 15 európai fővárosban is minimum idei éves csúcsra erősödött május közepén.

Május minden hete csúcsot döntött

Budapesten is ez a helyzet, sőt, a május 17-23-i héten a város forgalma először érte el és haladta meg a 2019-es átlagos szintet. Ezen a héten a TomTom által közölt úgynevezett torlódási arány 5 százalékponttal volt magasabb, mint a 2019 egészében mért 37 százalékos átlagos heti torlódási arány.

A legalább másfél éves rekordot jelentő 42 százalékos torlódási arányt hozó hetet közvetlenül megelőző két hét is idei forgalmi csúcsokat hozott (visszafelé 39, illetve 36 százalékos torlódási arány), így az idei május különösen erős hónapnak ígérkezik ilyen szempontból. A fővárosi folyamatok valószínűleg az ország egészére jellemzőek.

Korábbra visszatekintve Budapesten 2021 eddigi legforgalmasabb hete a február 8-14-i hét volt, 35 százalékos torlódási aránnyal. A 2020-as év átlagosan 27 százalékos torlódási arányt hozott a magyar fővárosban. Tavaly a legforgalmasabb hónap február (32%), míg az ilyen szempontból leggyengébb hónap április volt (11%), amikor is a reggeli és esti csúcsforgalom idején 76-77 százalékkal alakult gyengébben a forgalom, mint 2019 áprilisában.

A tavalyi év közlekedés szempontjából legrosszabb, vagyis a legmagasabb, 46 százalékos torlódási arányt hozó napja december 16-án volt a karácsonyi előtti vásárlási lázban égő Budapestnek. Ez is jóval enyhébb forgalmú nap volt ugyanakkor, mint a 2019-es rekordot jelentő, december 12., amikor is 70 százalékos torlódási arányt regisztráltak.

Van honnan emelkednie az üzemanyagpiacnak

A vakcinációnak és a korlátozások feloldásának a forgalom emelkedésében is tapasztalható hatása az olaj-, illetve üzemanyag-kereslet erősödését is maga után vonja. A Bloomberg által idézett tréderek szerint a hatás érzékelhető a nyersolaj iránti kereslet fellendülésében is, bár más szektorokban – különösen a légi közlekedésben – a forgalom és így az üzemanyag-felhasználás továbbra is elmarad a korábbiaktól.

Az Egyesült Királyságban már április végén a járvány kirobbanása óta legmagasabb közúti üzemanyag-keresletet jelentettek, míg az Egyesült Államokban a benzinfogyasztás május közepén haladta meg először a 2020 márciusit. Várhatóan hamarosan a kontinentális Európában is hasonló adatokat közölnek majd a benzinkutak forgalmáról, bár a két említett országban a kereslet élénkülésének üteme lassult, amint a korlátozások feloldásának kezdeti hatása gyengült.

Magyarországon a második negyedéves üzemanyag-statisztika szinte biztosan fordulatot fog jelezni, már csak azért is, mert tavaly a közúti forgalom április-májusban volt a legalacsonyabb egész évben.

Itthon 2021 első negyedévében összesen 8 százalékkal fogyott kevesebb közúti üzemanyag (816 640 459 liter), mint 2019 hasonló időszakában a Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint. A legnagyobb, 16,7 százalékos visszaesés a 95-ös benzin forgalmában volt látható, míg a prémium benzin esetében 2,5 százalékkal nőttek az eladások, így benzinből összesen 13 százalékkal tankoltak kevesebbet (295 478 605 litert) a hazai autósok, mint egy évvel korábban. Gázolajból összesen 5 százalékkal értékesítettek kevesebbet (521 161 864 liter) a kutak. "Normál" dízel forgalma 8,5 százalékkal 446 836 058 literre esett, prémium dízelből viszont 24,2 százalékkal több (74 325 797 liter) fogyott, vélhetően a városi terepjárók terjedésével összefüggően.

 

Nyitókép forrása: Pixabay

  Major András
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.