Fenntarthatóság

Jó hír az önerős napelem beruházásoknál: 2023 végéig marad a szaldó elszámolás

NRGreport | 2021.05.29. 03:00

Az önerőből megvalósított napelemes rendszert telepítők 2023. december 31-ig szerződhetnek szaldó elszámolásban az áramhálózati cégekkel, ugyanakkor a beruházást állami támogatással megvalósítók esetében ezt idén július 1-jétől felváltja a bruttó elszámolás – adta hírül az MTI az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntését.

A tárca tájékoztatása szerint a bruttó elszámolás bevezetésének alapvető indoka, hogy racionalizálja a napelemes rendszerek működésének következtében felmerülő költségeket. A szaldó elszámolás keretében ugyanis a háztartási méretű kiserőművek díjmentesen részesülnek a hálózati szolgáltatásokból, a felmerülő költségeket nem a napelemes rendszerek üzemeltetői fizetik meg, hanem az összes fogyasztó. A rezsicsökkentés eredményeinek megőrzése érdekében a cél az, hogy szaldó elszámolás és tőketámogatás együttesen ne legyen alkalmazható, ezért a tőketámogatásban részesülő kedvezményezettek már bruttó elszámolásban működtetik majd rendszereiket, ezzel részt vállalva az általuk okozott költségek megtérítésében, úgy, hogy csökkenjen a hálózati tarifák költségterhe.

2024-től új időszámítás következik

A bruttó elszámolás bevezetésének további indokaként említette a minisztérium, hogy a vonatkozó európai uniós irányelv szerint a 2023. december 31. után létesített háztartási méretű kiserőművekre már egyébként sem nyújtható majd szaldó elszámolás. Helyette a hálózatból vételezett, valamint a hálózatba táplált energiát és az ahhoz kapcsolódó költségeket külön-külön kell elszámolni, azaz bruttó elszámolást kell alkalmazni. A szaldó elszámolás teljes körű kivezetésének kötelezettsége 2023. december 31. után terheli Magyarországot. Ezután állami támogatás igénybevétele nélkül sem lehet új háztartási méretű kiserőművet szaldó elszámolással telepíteni.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a nettó vagy szaldó elszámolás általános kivezetését követően a hálózatra termelés még kevésbé éri majd meg a tulajdonosnak, márpedig 2024-től az Európai Unióban megszűnik a szaldó elszámolás. A jelenlegi információk szerint, akik nettó vagy szaldó elszámolás szerint telepítettek napelemet Magyarországon, ebben az elszámolási módban tudnak maradni 2024 után is. Az ezt követően telepített napelemes rendszerek esetében azonban a termelt energia hálózati átvétele jóval alacsonyabb tarifán fog megvalósulni, mint amennyiért a háztartás a hálózatból vételezi az áramot akkor, amikor saját napelemei éppen nem termelnek.

 

Címlapkép forrása: Pexels

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.