NRGreport
Menü

A háztartásokkal is megfizettethetik a klímapusztítást

Elemzés | Major András | 2021-06-02 05:00

Miközben az EU-ban rekordszintre emelkedett a szén-dioxid-kibocsátás ára, és a közösség a szállítási, valamint az ingatlanszektor kibocsátáskereskedelmi rendszerbe történő bevonását tervezi, világszerte egyre több helyen vezetnek be hasonló eszközöket. A különféle karbonárak már az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának több mint egyötödét fedik le, de a biztató fejlemények ellenére az intézkedések még mindig nem tűnnek elégségesnek a klímacélok szempontjából.

Heves vitákat követően a tagállamok vezetői végül nem kérték fel a jelenlegi rendszer fenntartására az Európai Bizottságot, melyben a közlekedés és a lakóépületek emissziójának visszaszorítása nagyrészt nemzeti célokhoz kötött. A május 24-25-i uniós csúcs konklúzióinak előzetes változatában még szerepelt ez a szövegrész, a végleges verzió alapján viszont valószínűsíthető, hogy a tagállamok vezetői nem zárkóznak el az Európai Bizottság azon tervétől, mely kiterjesztené a közös uniós szén-dioxid kibocsátási kereskedelem rendszerét a lakóépületekre és a közlekedésre is, ezzel párhuzamosan pedig azonnali kompenzációt vezetne be az alacsony jövedelmű háztartások számára. A változtatás nem csak klímaügyi, de gazdasági, társadalmi szempontból is óriási hatással járna.

A testület várhatóan júliusban jelenti be hivatalosan a lépés részleteit egy nagyobb intézkedési csomag részeként, melyekkel az Európai Zöld Megállapodás, illetve 2030-as klímacélja (1990-hez képest 40-ről 55 százalékra emelt CO2-kibocsátási cél), valamint a 2050-as karbonsemlegesség elérését kívánja előmozdítani. Amellett, hogy a terv széles körben pozitív fogadtatásra talált, éles kritikákat is kapott, még magából az Európai Bizottságból is.

Vitatott hatások

Az Európai Unió világszinten is élenjáró kibocsátáskereskedelmi rendszere (ETS) keretében az erőműveknek, ipari létesítményeknek és az EU-n belüli forgalmat bonyolító légitársaságoknak engedélyeket kell vásárolniuk CO2-emissziójuk ellentételezéseként, de értékesíthetik is kvótáikat, ha kibocsátásuk csökken, például valamilyen zöld fejlesztésnek köszönhetően. A kibocsátók a szükséges engedélyek többségét (57%-át) aukciókon vásárolhatják meg, a fennmaradó részt viszont ingyen kapják meg az ipari szektor szereplői. A rendszerben forgó engedélyek számát fokozatosan csökkentik, ezzel támogatva a kvótaárak emelkedését, ezáltal a kibocsátás csökkentésére motiválva az érintetteket. Az ETS jelenleg az EU teljes üvegházgáz-kibocsátásának mintegy 40 százalékát fedi le.

Az ETS kiterjesztésének tervét Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke jelentette be az Egyesült Államok kormánya által áprilisban szervezett online klímaügyi csúcson úgy, hogy a testület első alelnöke, a klímaügyekért felelős biztos Frans Timmermans nem igazán támogatja az ötletet. Timmermans szerint a szállítási-közlekedési szektor bevonása a kibocsátáskereskedelmi rendszerbe az üzemanyagárak emelkedésének kockázatával jár, ami aránytalanul sújtaná az EU szegényebb polgárait, miközben nem is szolgálja igazán hatékonyan a kibocsátás csökkentését. Iparági képviselők és több tagállam mellett elemzések is hasonló következtetésre jutottak, nem csak a szállítási szektorral kapcsolatban. A kritikusok szerint a változások hatására rossz esetben akár a 2018-as franciaországi sárgamellényes mozgalomhoz hasonló zavargások is jöhetnek, melynek egyik fő kiváltó oka egy 10 eurócentes üzemanyagár-emelkedés volt.

Az uniós CO2-kereskedelmi rendszert, elsősorban a szárnyaló kvótaárak miatt már jelenlegi formájában sokan kritizálják. Az 1 tonna szén-dioxid kibocsátását "fedező" emissziós kvóta (EUA) árfolyama a korábbinál jóval ambiciózusabb uniós klímaterv ismertetését követően tavaly ősszel indult meredek emelkedésnek, idén májusban pedig átlépte az 50 eurós szintet. A korábbi előrejelzések jóval későbbre valószínűsítették ezen árszint elérését, amelyben a spekulatív befektetők is jelentős részt vállalhattak. Május közepe óta ugyan az árfolyam lefelé korrigált, ám miután a szénalapú villamosenergia-termelést már korábban padlóra küldte, már az európai ipar számára jókora terhet jelent, érdemben rontva versenyképességét a világ más, a klímaügyet kevésbé szigorúan kezelő régióihoz képest.

A klímavédelem fontossága mellett éppen ezzel, vagyis a versenyképességet érintő kedvezőtlen következményekkel indokolja az Európai Bizottság a világszerte támadott karbonvám bevezetésének tervét is. Ezt az EU határain kívülről érkező termékek után kellene fizetniük az ide exportálóknak, a jelenlegi elképzelés szerint uniós szén-dioxid-kvóták vásárlásával. A karbonvám megfizetésével így nem csak az otthoni, kisebb klímavédelmi kiadások versenyelőnyt jelentő hatását kompenzálnák, hanem a kibocsátáscsökkentésben is fokozottan érdekeltté válnának. (A karbonvám bevezetésének hajlandósága nem csak az EU-ban, de máshol, például Kanadában is erősödik.)

Kína színre lép

Ma még természetesen nem lehet megmondani, 2023-ban, a karbonvám bevezetésének tervezett idején mennyibe fog kerülni 1 tonna szén-dioxid kibocsátása Európában, különösen azután, hogy az elmúlt fél éves rali igencsak óvatossá tette az elemzőket. Ugyanakkor világszerte egyre több, a szén-dioxid-kibocsátást a szennyezővel megfizettető eszközt élesítenek, vagyis máshol is igyekeznek követni az Európa által diktált trendet. Így - ha egyáltalán bevezetik - az európai karbonvámmal áthidalandó szakadék szűkülhet.

A legfontosabb fejlemény e szempontból mindenképpen a kínai belső kibocsátáskereskedelmi piac 2021-es elindulása, amely egy csapásra a világ legnagyobb ilyen piaca lett. A kínai ETS első fázisban a villamosenergia-szektor - körülbelül évi 4 milliárd tonna CO2 - emisszióját foglalja magába, ami önmagában közel kétszerese a teljes EU-s kibocsátásnak. A kínai teljes kibocsátás 30 százalékát lefedő rendszer mellett új, országos emissziókereskedelmi piac indult Németországban és az Egyesült Királyságban, míg Hollandiában és Luxemburgban szén-dioxid-adók léptek életbe. Ezekkel együtt 2021-ben már összességében 64, a szén-dioxid-kibocsátást árazó eszköz van használatban világszerte, melyek az üvegházhatású gázok (ÜHG) globális kibocsátásának több mint egyötödét fedik le - állapítja meg a Világbank új jelentése.

Forrás: Világbank

A számos eszköz közül azonban egyelőre csak néhány teljesít azon a szinten, amely a Párizsi Megállapodás fő klímacéljának eléréséhez szükséges (jóval 2 Celsius-fok alatt tartani a globális felmelegedés mértékét az iparosodás előtti szinthez képest). Ebben döntő szerepe van annak, hogy a döntéshozók egyelőre többnyire ódzkodnak azoknak a drasztikusabb intézkedéseknek a meghozatalától, amelyek hatását előbb a gazdaság szereplői, végső soron azonban a fogyasztók, választópolgárok is megéreznek.

A klímacél reális eléréshez 1 tonna CO2-kibocsátás árának a 40-80 dolláros sávban kellett volna alakulnia 2020-ban a Világbank szerint, azonban azok a világszerte alkalmazott karbonárak, amelyek megfeleltek ennek a kritériumnak, mindössze a globális kibocsátás kevesebb, mint 4 százalékát fedték le. A kibocsátás-árazási eszközök összességében 53 milliárd dollár bevételt generáltak a vizsgált időszakban, és bár ez 17 százalékos növekedésnek felel meg (nagyrészt az EU ETS-nek köszönhetően), a teljes potenciál továbbra is nagyrészt kiaknázatlan maradt a jelentés szerint.

Forrás: Világbank

Az állami szabályozástól és kötelezettségtől független, önkéntes piacon kereskedett karbonkreditek forgalma szintén emelkedett, de a globális emisszióhoz mérten nem tűnik meghatározó eszköznek. A leginkább a vállalatok társadalmi felelősségvállalási céljainak teljesítését szolgáló kibocsátáscsökkentési fejlesztések nyomán 2002 és 2020 között kiadott kreditek mennyisége összesen nem egészen 3 milliárd tonna szén-dioxid-egyenértékű volt, vagyis nem éri el 2020 globális emissziójának 10 százalékát. A kreditekre való igény azonban növekszik, amit a pénzügyi szektor szereplőinek megjelenése, valamint a termékek standardizálódása is alátámaszt. A trend várhatóan folytatódik majd a nettó nulla kibocsátás elérésére vonatkozó társasági vállalások terjedésével, ezzel együtt valószínűleg hosszú távon csak kiegészítő szerepet tölthetnek be a dekarbonizációs célokat szolgáló eszközök között.

A klímaügyi kormányzati kezdeményezések és a kapcsolódó vállalati elköteleződések bátorítják a saját céges karbonárak bevezetését is. A piaci kapitalizáció alapján a világ 500 legnagyobb vállalatának csaknem fele vezetett be vagy tervez alkalmazni belső karbonárazási rendszert a következő két évben, ezek meghatározása és alkalmazása azonban rendkívül vegyes képet mutat, reflektálva a földrajzi, szabályozási kontextus különbözőségeire. Általánosságaiban azonban megállapítható, míg ezek a belső karbonárak elmaradnak a közös klímacélok eléréshez szükségesnek tartott szinttől, gyakran meghaladják ugyanakkor a helyi szabályozói karbonárakat.

 

Címlapkép forrása: Pexels

Major András