Vállalatok

Irak és a Total 27 milliárd dolláros energetikai projektmegállapodást írt alá

NRGreport | 2021.09.05. 16:03

A francia Total négy óriási projektet épít Dél-Irakban egy 27 milliárd dolláros szerződés keretében, amelyet vasárnap írtak alá Bagdadban – jelentette be az iraki olajminisztere.

A vállalat egy mintegy 10 milliárd dolláros kezdeti befektetéssel indul – mondta el Patrick Pouyanne, a Total vezérigazgatója az aláírási ceremónián, hozzátéve, hogy a mérnöki munkálatok már azonnal megkezdődnek.

A tervek szerint 2021 végére mozgósítanák a munkacsapatokat Irakban.

Ihsan Abdul Jabbar iraki olajminiszter elmondta, hogy az első fázisban a francia csoport 3 milliárd dolláros beruházást hajt végre egy olyan projektben, amelynek keretében tengervizet fecskendeznek az olajmezőkbe a nyersolaj kitermelésének fokozása érdekében.

Hozzátette, hogy a Total 2 milliárd dollárt biztosít továbbá egy feldolgozóüzem építéséhez a déli mezőkön (Nyugat-Kurna 2, Majnoon, Artawi, Tuba és Luhais) kitermelt gáz feldolgozására.

fotó: twitter

A tervek szerint napi 300 millió köbméter gáz (mcf/d) termelése várható, a fejlesztés második szakasza után pedig ennek a duplája – mondta Jabbar.

Az olajminiszter szerint a Total déli projektjéből kitermelt gáz segít Iraknak csökkenteni az Iránból származó gázimportot, ráadásul a hazai termelésű gáz olcsóbb is lesz, mint az iráni.

Az Iránból importált gáz ára millió Btu-nként körülbelül 8 dollár, a Total projektjéből kitermelt gáz pedig 1,50 dollárral olcsóbb lesz millió Btu-nként – mondta Jabbar.

A másik két projekt egy naperőmű és az Artawi olajmező nyersolaj-kibocsátásának növelését célzó projekt.

A Total elősegíti az Artawi olajmező termelésének jelenlegi napi 85 000 bpd-ről 210 000 hordó olajra (bpd) történő növelését, áll az olajminisztérium közleményében.

 

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.