Vállalatok

A fenntarthatóságról is szól majd az idei Erőművek Éjszakája

NRGreport | 2021.09.20. 14:00

A tavalyi kényszerszünet után jön a 2021-es Erőművek Éjszakája, idén október 8-án rendezik meg az ország legnagyobb energiaipari rendezvényét. A mai naptól lehet regisztrálni a programban meghirdetett helyszínekre, többek között a Dunamenti Erőműbe, a Mátrai Erőműbe vagy a Kelenföldi Erőműbe is ellátogathatnak a résztvevők – írja az esemény szervezője, a MEKH közleményében.

Az első Erőművek Éjszakája 2019-ben csaknem 4000 látogatót vonzott: országszerte 42 villamos energiát termelő erőmű, illetve távhőt előállító fűtőmű és tematikus látogatóközpont várta az érdeklődőket. Az Erőművek Éjszakájának fő szervezője idén is a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, amelynek célja, hogy az energia- és távhőtermelés kulisszatitkainak bemutatásával felhívja a figyelmet arra, hogy környezetünk védelme érdekében érdemes okosan bánni erőforrásainkkal.

Az ország legnagyobb erőművei az idei eseményhez is csatlakoztak, így az érdeklődők a Paksi Atomerőműbe, a Mátrai, a Kopaszi-gát szomszédságában elhelyezkedő Kelenföldi vagy a százhalombattai Dunamenti Erőműbe is ellátogathatnak, ahol érdekes programokkal várják a látogatókat.

„Az Erőművek Éjszakája nemcsak a technológiáról, hanem a fenntartható környezetről és a tudatos felhasználóról is szól. Ezen a napon betekinthetünk az energetika érdekes világába, és megtudhatjuk, hogy kik, milyen eszközökkel, milyen forrásokból és hogyan állítják elő a mindennapjainkhoz szükséges energiát. Ha megismerjük ezeket a folyamatokat, akkor remélhetőleg az energiafelhasználásuk is sokkal tudatosabbá és takarékosabbá válik, amivel a környezetünk védelméért is sokat tehetünk” – hangsúlyozta Horváth Péter János, a MEKH elnöke, aki azt is elmondta, hogy a fenntarthatóság, az energiahatékonyság, a tudatos energiafelhasználás és az energiatakarékosság olyan témák, amelyek a hivatal számára is megkerülhetetlenek.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az egyes helyszínekre szeptember 20-tól lehet regisztrálni a www.eromuvekejszakaja.hu oldalon.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.