Fenntarthatóság

Négyből három fiatal fél a jövőtől a klímaváltozás miatt

Stuth-Nagy Niki | 2021.09.26. 06:53

A fiatalok több mint felét érinti a klímaszorongás – derült ki egy brit kutatásból.

A Bath-i Egyetem kutatói tíz országban vizsgálták meg azt, hogy a fiatalok mennyire szoronganak a jövőt illetően a klímaváltozás miatt. A jelenségnek pár éve már neve is van: klímaszorongásnak vagy ökoszorongásnak hívják, és a Yale Egyetem 2018-as kutatása szerint az emberek 70 százaléka aggódik, 29 százaléka nagyon aggódik, 51 százaléka pedig tehetetlennek érzi magát a klímaváltozással kapcsolatban. A friss brit felmérés szerint a fiatalokat sem kíméli a jelenség, a megkérdezettek közül négyből hárman félnek a jövőtől a globális felmelegedés miatt.

Tudósok egyre inkább elismerik a klímaszorongás létezését, de egyelőre a pszichológiai betegségek között még nem szerepel hivatalosan. Az Amerikai Pszichológiai Társaság úgy definiálja, mint a “környezeti végítélettel szembeni folyamatos félelem”. A tünetei között a szorongás klasszikus tünetei is megtalálhatók: folyamatos stressz, aggódás, izzadás, szédülés, pánikrohamok, álmatlanság. Aki szenved tőle, úgy érzi, tehetetlen, és nem rajta múlik, hogy a félelmetes jövő bekövetkezik-e, vagy sem.

A Bath-i Egyetem most öt másik egyetemmel együttműködve elkészítette az ezzel kapcsolatos eddigi legnagyobb kutatást, amelyben 10 ország fiataljait, egészen pontosan a 16-25 éves korosztályt kérdezték meg arról, mit gondolnak a jövőről. Az eredmény azt mutatta, hogy a fiatalok 75 százaléka ijesztőnek tartja azt. Először kötötték össze továbbá azt, hogy a klímaszorongás mértéke erősen összefügg azzal, hogy a kormányzatok milyen intézkedéseket hoztak, és hogyan fogják fel a globális felmelegedés miatti intézkedések fontosságát.

A résztvevők az Egyesült Királyságból, Finnországból, Portugáliából, Brazíliából, Franciaországból, Ausztráliából, az Egyesült Államokból, Indiából, Nigériából és a Fülöp -szigetekről érkeztek. Összességében 58 százalék mondta azt, hogy úgy érzi: a kormánya „elárulja őt és/vagy a jövő generációit”, míg 64 százalék szerint kormány nem tesz eleget a környezeti katasztrófa elkerülése érdekében.

A megkérdezettek 59 százaléka mondta azt, hogy nagyon vagy rendkívüli mértékben aggódik az éghajlatváltozás miatt. A résztvevők több mint fele arról számolt be, hogy „haragot”, „félelmet” és „szégyent” érez, míg a teljes 56 százalék egyetért az „emberiség halálra van ítélve” kijelentéssel.

A fiatal válaszadók közel fele szerint a klímaszorongás befolyásolja mindennapi életét. Valamivel több mint a válaszadók fele, 55 százaléka érezte úgy, hogy kevesebb lehetősége lesz, mint szüleinek, míg 10-ből négyen azt mondták, hogy a kérdés miatt hezitálnak a gyermekvállalással kapcsolatban.

„Ez a tanulmány szörnyű képet fest arról, hogy a fiataljaink között mennyire széles körben elterjedt a klímaszorongás” – mondta Caroline Hickman, a kutatásból készült tanulmány egyik szerzője.

  Stuth-Nagy Niki
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.