Fenntarthatóság

A globális felmelegedés okozta vízhiány miatt szenved a Föld

NRGreport | 2021.10.23. 12:00

Alig található a Földön jó minőségű, könnyen hozzáférhető, tisztítás nélkül fogyasztható víz, mert az emberiség felelőtlenül használja a rendelkezésre álló vizet – nyilatkozta Áder János köztársasági elnök a napokban a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. – adta hírül az MTI.

Áder János azt mondta: a Földön lévő víz 2,5 százaléka édesvíz, és ennek is csak egy része az, ami elérhető az emberiségnek, de az emberek még ezt a kevés vizet is elszennyezik.

Az elmúlt száz évben a Föld népessége négyszeresére, a vízfogyasztás pedig nyolcszorosára nőtt, így csökkent az egy főre eső vízmennyiség, és mintegy negyven országban már problémát jelent a vízellátás – ismertette, kiemelve: az élet szinte minden elemét döntően befolyásolja, hogy van-e megfelelő mennyiségű és minőségű víz.

Kifejtette: a mezőgazdaság elképzelhetetlen víz nélkül, az ipar nagy része és az energiatermelés is vízigényes, emellett a rossz minőségű víz egészségügyi problémákat okoz. Naponta tízezer öt év alatti gyermek hal meg a fejlődő világban szennyezett víz miatt – fűzte hozzá.  Shelley Thakra, a Világélelmezési Program (World Food Programme, WFP) szóvivője szerint azon gyerekek száma, akiket alultápláltsággal kezelnének január és március között meg négyszereződött az ötéves átlaghoz képes, és ez a következő időben sem fog csökkenni. Ezzel egyetemben Madagaszkáron szeptember óta tombol az az éhínség, ami az ember okozta klímaváltozás miatt bekövetkezett esővíz hiány miatt alakult ki. A sziget déli régiójában több mint 1,14 millió ember maradt élelmiszer-bizonytalanságban. az ENSZ szerint októberre 110 ezer gyermekre az alultápláltság és a fejlődés visszafordíthatatlan károsodása várhat.

Elmondta, hogy a kevés víz problémáját a mezőgazdaságban technológiaváltással kell megoldani: vannak olyan technológiák, amelyek hatodannyi vízből tudnak ugyanannyi terméket előállítani, mint a régebbi megoldások. Előfordulhat az is, hogy olyan gabonát kell nemesíteni, amely szárazságtűrőbb, mert a korábbi fajták termesztéséhez nem lesz majd elég víz – tette hozzá.

A köztársasági elnök beszélt arról is, hogy Magyarországon az éves csapadékmennyiség 600-650 milliméter, de a csapadékmegoszlás egyenetlen, emiatt a Duna-Tisza közét, az ország területének 13 százalékát elsivatagosodás veszélyezteti. A terület vízpótlása elkezdődött, és ha a jelenlegi tempóban folytatódik, 5-6 éven belül megoldódik a probléma – tudatta.

Míg Magyarországon az elsivatagosodás veszélye is fennáll, Európa többi részét ezzel szemben az elmúlt időszakban sokkal gyakrabban sújtották árvizek. Görögországban a heves esőzések miatt pár nap alatt több mint 7oo mm esővíz esett le a nyáron még erdőtűzzel sújtott Evia szigetén.  Az esőzésekkel nemcsak Görögországnak de Németországnak és Belgiumnak is meggyűlt a baja. A klímaváltozás okozta esőzések miatt a nyáron csaknem 220 ember vesztette el életét a két országban. Ezek az intenzív esőzések becslések szerint 9-szer gyakoribbak már most Nyugat-Európában a globális felmelegedés következményeként.

Áder János kijelentette, hogy: az előrejelzések szerint a jövőben egy gyakoribbak lesznek az extrém árvizek itthon is, ezért meg kell erősíteni a védműveket. A Tisza mentén nem lehet tovább növelni a töltések magasságát, ezért szükségtározókat építenek, amelyekkel egy méterrel lehet csökkenteni a vízszintet – ismertette.

A köztársasági elnök a vízszennyezéssel összefüggésben azt hangsúlyozta: Magyarországon a szennyvíz 95 százaléka tisztított állapotban kerül vissza a természetbe, a Felső-Tiszán pedig egy gépsort állítottak munkába, amely a műanyag palackokat és hulladékokat gyűjti ki a vízből. Ezeknek köszönhetően a folyók tisztábban hagyják el Magyarországot, mint ahogyan az országba érkeztek – emelte ki.

Hozzátette: azokra a településekre, ahol még nem megoldott a szennyvíz tisztítása, konténeres szennyvíztisztítókat telepítenek.

Áder János a 2023-as vízügyi konferenciával kapcsolatban azt mondta: többoldalú, regionális megállapodások kellenek ahhoz, hogy a víz minőségének megóvása mindenkinek világos és egyértelmű kötelezettséget jelentsen.

 

Kép forrása: pixabay.com

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.