Fenntarthatóság

5-ből 3 ember nem tudja, hova dobja a szelektív szemetet

Stuth-Nagy Niki | 2021.12.07. 10:35

Egy amerikai kutatás szerint meglepően kevesen tudják, hogyan kell szelektíven gyűjteni a szemetet, és nagyon kevés ember van tisztában azzal, melyik hulladékot hova dobhatja.

Egy amerikai kutatás szerint a megkérdezettek több mint fele bűntudatot érez, ha szelektíven kell gyűjtenie a szemetet, és nem tudja, melyik hulladékot hova dobja. A 2000 fős mintából 58 százalék heti négyszer csak úgy nagyjából hoz tudatos döntést arról, melyik szemetet melyik kukába dobja, és nem biztos benne, hogy mindig sikerül eltalálnia a jó megoldást. 64 százalékuknak több segítségre, iránymutatásra lenne szüksége ahhoz, hogy pontosan tudja, hogyan gyűjtse szelektíven a hulladékát. 72 százalék gondolja úgy, hogy egy egységes rendszert kellene erre bevezetni, 10-ből 7 ember pedig úgy gondolja, hogy az állam dolga lenne a jobb rendszer kialakítása.

A kérdőívből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 64 százaléka nem is igazán érti, hogyan működik a szelektív hulladékgazdálkodás. A közvélemény-kutatásban megkérdezettek több mint fele (54 százalék) úgy véli, hogy az újrahasznosítható anyagok körének bővítésével javítható lenne a rendszer hatékonysága. 34 százalékuk azt is gondolja, hogy a rendszer jobb minőségű válogatógépekkel fejleszthető, míg 28 százalékuk szerint a jobb oktatás a megfelelő megoldás.

A kutatók megkérdezték az amerikaiakat, hogy szerintük mely ágazatokban kell nagyobb erőfeszítéseket tenni a környezetbarát működés érdekében. Listájukon szerepeltek az állateledel és -szállító cégek (44 százalék), az élelmiszer- és italgyártó cégek (41 százalék), valamint a tisztítószereket gyártó cégek (39 százalék).

A kutatást a Nature’s Logic végezte, amely egy természetes kisállateledeleket gyártó vállalat. Ebből adódóan a kérdőív kitért részletesen az állateledelekre is: 10-ből 7 állattulajdonos inkább olyan terméket vásárolna, amelyen egyértelműen fel van tüntetve az újrahasznosítási útmutató, és 66 százalékuk szívesebben venne olyan terméket, amely „bizonyítottan műanyagsemleges”.

  Stuth-Nagy Niki
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.