NRGreport
Menü

Az Eni megkapta a kitermelési engedélyt a Zohr gázmezőre

Jóváhagyta az egyiptomi olajipari minisztérium az Egas döntését, amely megadja a Zohr gázmezőn történő kitermelési engedélyt az Eninek.

A tervek szerint a kitermelés mindössze két évvel a mező felfedezése után, 2017 végén kezdődik, amelynek révén fokozatos növeléssel körülbelül napi 75 millió köbméternyi gáz elérését (kb. 500 000 hordónyi olaj naponta) tervezik 2019-re. A hatalmas projekt gyors megvalósítása a Petrojet, az Enppi és a Saipem alvállalkozók közreműködésével jött létre, amelyek már korábban is szerepet vállaltak az Eni sikeres egyiptomi projektjeiben - áll a társaság közleményében.

A Zohr mező felfedezését 2015. augusztus 30-án jelentették be, miután megfúrták a Zohr-1 kutat. Jelenleg a Zohr-2 kialakítása zajlik, amely a Zohr felfedezés első lehatároló kútja lesz.

Az Eni 1954 óta van jelen Egyiptomban leányvállalata, az IEOC révén, amely az Abu Madi mező 1967-ben megtörtént felfedezése óta Egyiptom egyik legnagyobb szénhidrogén termelő vállalata. 2015-ben a cég napi 200 ezer hordó olaj egyenértékben hozott felszínre különféle szénhidrogén energiahordozókat.

Forrás: NRGreport