NRGreport
Menü

FEKETELISTA! Ezeket a cégeket kerülje el, ha napelemet rakna a házára

Átvert vevők, lenyúlt pénzek, soha el nem készült munkák. Ön ugye nem akar így járni? Itt a lista azokról a cégekről, akiktől jobb nem rendelni semmit.

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség nyilvánosságra hozta azoknak a cégeknek a listáját, amelyek ellen panasz érkezett hozzájuk, vagy akinek a vásárlók megtévesztése, megkárosítása miatt valamilyen rendőrségi, bírósági ügye van folyamatban.

Az egyik céggel szemben büntető feljelentés született csalás miatt, mivel egy szerződésre előleget vett fel, de a munkát nem jelentette az áramszolgáltató felé, miközben folyamatosan ígérgette a teljesítést. Végül a megrendelő elállását elfogadta, de a 450 ezer forint előleget nem hajlandó visszafizetni.

Egy másik cég képviselője továbbra is lefoglalva tartja a kivitelező anyagait, szerszámait mintegy 2 millió forint értékben. 

Azt is megtudtuk, hogy az egyik vállalat ügyvezetője több magyarországi céget is megkárosított, nem fizette ki a vásárolt áruk ellenértékét. Öncsődeljárást indított a cége ellen, így kívánva leplezni a hitelezők elől a cégvagyon eltüntetését. A cég vagyonát hozzátartozója cégébe mentette át jelenleg más néven folytatja tevékenységét. Jelenleg rendőrségi eljárás van folyamatban, biztosítási intézkedésként a rendőrség lefoglalta a raktáraiban fellelt igazolatlan eredetű mintegy 50.000 euró értékű árukészletet.

A hivatalos feketelistát itt érheti el.

 

Forrás: mnnsz.hu