Fenntarthatóság

Kőrösi Csaba: másként kell gondolkodni a vízről

NRGreport | 2016.10.14. 06:35

A vízzel kapcsolatos gondolkodás átállítását nevezte a legnagyobb feladatnak a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője, aki szerint a víz nem csupán a 21. század legkritikusabb természeti erőforrása, de a gazdaság hajtóereje is. Kőrösi Csaba erről az M1 aktuális csatornának beszélt pénteken annak apropóján, hogy november végén Budapesten rendezik meg a Víz Világtalálkozót. 

Hangsúlyozta: a világon négy munkahelyből három a vízzel van összefüggésben, olyan mértékű beruházási piacról van szó, amely évenként annyit igényelne, mint a magyar GDP hatvanszorosa. 

Beszélt arról is, hogy hidrológiában "James Bond-állandónak" nevezik azt, hogy a Földön levő vízmennyiség 0,07 ezreléke az a mennyiség, amely felhasználhatóan rendelkezésére áll az emberiségnek. 

Kőrösi Csaba elmondta, Magyarországon viszonylag sok víz áll rendelkezésünkre, általában nem alakult ki az úgynevezett kettős vízrendszer, így mi mindenfélre célra ivóvíz minőségű vizet használunk – legyen szó akár wc-öblítésről vagy kerti locsolásról. Hozzátette: kevés ország engedheti ezt meg magának és Magyarországnak is gondolkodnia kell azon, hogyan lehet két vagy háromszorosan felhasználni ugyanazt a vízmennyiséget. 

Rámutatott: jelenleg 36 olyan ország van, ahol az egy főre eső éves vízmennyiség a kritikus vörös vonalnak számító 1000 köbméter alá esett. Magyarországon ez a szám 6000 köbméter, de megemlítette azt is, hogy az elmúlt egy évszázadban a világátlag 12 ezerről 5 ezer alá esett.

Arról is szólt, ha 15 év alatt szeretnénk megoldani a világ vízügyi gondjait, az évente 600 milliárd dollár befektetést igényelne.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.