Vállalatok

Feloldották az atomenergia hivatal közbeszerzési tilalmát

NRGreport | 2019.04.09. 08:56

A kormány kivonta a közbeszerzési tilalom hatálya alól az Országos Atomenergia Hivatalt (OAH). 

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a hazai nukleáris hatóság mentesül a 2013-as határozatban meghirdetett beszerzési tilalom hatálya alól. A 2013-as határozatban a kormány beszerzési tilalmat rendelt el a beruházások keretében – kivéve kisértékű tárgyi eszköz – történő informatikai eszközök beszerzése, létesítése, valamint az egyéb tárgyi eszközök beszerzése létesítésén belül a bútorok, személygépjárművek, és telefon beszerzése vonatkozásában az irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerveknél.

A tilalmak már eddig sem vonatkoztak egyebek mellett az európai uniós forrást tartalmazó előirányzatokra, illetve például a NATO finanszírozási programokra. A tilalmak részbeni feloldására azonban csak rendkívül indokolt, egyedi esetekben, és kizárólag a Miniszterelnökséget vezető miniszter jogosult.

A módosítással most az egyebek mellett a Paksi Atomerőmű bővítését felügyelő, az engedélyekről is döntő Országos Atomenergia Hivatal is kikerült a tilalom hatálya alól. Az OEH honlapján található információk szerint 2018-ban mintegy 60 millió forint értékben kötöttek szerződéseket közbeszerzési eljárás eredményeként.

Az OAH feladata az atomenergia kizárólag békés célra való alkalmazásával, a nukleáris létesítmények és a radioaktívhulladék-tárolók, továbbá a nukleáris és más radioaktív anyagok szállításához használt konténerek biztonságával és sugárvédelmével, valamint azok védettségével összefüggő hatósági feladatok ellátása.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.