Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Bajban Norvégia: hozzá kellett nyúlni az állami olajalaphoz

NRGreport | 2016.03.04. 09:09

Húsz év és 826 milliárd dollár összegyűjtött vagyon után a norvég kormány januárban kénytelen volt hozzányúlni az olajalapban összekuporgatott pénzhez: a hírek szerint mintegy 780 millió dollárt vettek ki az alapból, hogy fedezni tudják az állami kiadásokat.

A pénzügyminisztérium konkrét összeget nem árult el, a mintegy 6,7 milliárd norvég koronának megfelelő összegről egy helyi újság számolt be. A norvég kormány már októberben belengette, hogy 201-ban jöhet az első pénzkivonás a vagyonalapból – írja a Reuters.

Norvégia az utóbbi időben jelentősen emelte az állami kiadások mértékét, hogy ellensúlyozni tudja az olajesés miatti negatív gazdasági hatásokat. A kormány elviekben eddig is hozzányúlhatott volna az alap inflációval kiigazított hozamához, amit egyébként évente 4%-ra becsülnek, de mindeddig az adóbevételek és az olajtermelésből származó bevételek ezt nem tették szükségessé.

Maga a lépés nem meglepő, tekintve, hogy az olajnagyhatalmak, köztük Norvégia is, folyamatosan csökkentik részvénykitettségüket a világban, ami a világ tőzsdéi mellett több alapkezelőt is negatívan érint – írta a Portfolio.hu.

  NRGreport
Címkék
#Norvégia   #olaj   #olajalap   #olajár-csökkenés  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.