NRGreport
Menü

Trump nekiment az OPEC-nek

Komolytalannak tartja legfontosabb szövetségesét Szaúd-Arábia, ahogy a súlyos belpolitikai válsággal küzdő Venezuela sem véli megalapozottnak az Egyesült Államok új elnökének kijelentését, amely szerint országának szakítania kell az importtal, és hazai forrásból kell kielégítenie szénhidrogén-szükségleteit.

Bármit is mond az energiafüggetlenséget hirdető Donald Trump , az USA még sokáig rá lesz utalva a külföldi szállításokra, amennyiben nem akar horribilis felárat fizetni a nyersolajért. Khalid al-Falih szaúdi ipari és energetikai miniszter emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok az olajpiac szerves része, egyben a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) partnere, míg venezuelai kollégája, Nelson Martinez az országa olajexportjának stabil fenntartásához fűzött reményének adott hangot Trump kijelentése kapcsán. Al-Falih Bécsben, az OPEC központjában partnerséget ígért Trumpnak, aki viszont beiktatási beszédét követően a hatalmas mennyiségű amerikai tartalékokra alapozva hirdetett függetlenségi háborút mind az OPEC-kel, mind az Amerikával szemben ellenségesen fellépő (nem nevesített) olajhatalmakkal szemben – írta a Bloomberg információi alapján a Világgazdaság.

Nem lesz egyszerű a napi hárommillió hordós importot hazai forrásokból kiváltani. A behozott mennyiségből a két említett ország közel kétharmadot, 1,81 millió hordót szállít, így nem csoda, hogy érzékenyen reagálnak a washingtoni kirohanásokra, áll a cikkben.

Hasonló éles hadüzenetre az OPEC ellen már George W. Bush is tett kísérletet 2006-ban, ő a közel-keleti olajszállítások beszüntetését vetette fel, ehhez képest elnöksége alatt az OPEC amerikai kivitele 10 százalékkal nőtt. Az új elnökök Richard Nixon óta az amerikai energiafüggetlenség ígéretével kampányolnak, de ez eddig egyiküknek sem jött még be.

Nem véletlen tehát al-Falih odavetett mondata sem, miszerint ha nem kell az olajuk Amerikának, akkor azt mások szívesen megveszik. A szaúdiak tavaly napi átlagban 1,08 millió, Venezuela 733 ezer hordó olajat szállított az USA-ba, míg a harmadik helyen Irak állt 400 ezer hordóval. Jellemző, hogy miközben Trump az OPEC-et osztja, az energetikai tárca a háttérben az öbölbeli országokkal való együttműködési kapcsolatok szorosabbra húzását ígéri, utalva a terrorizmus elleni közös fellépés kiemelt fontosságára. Noureddine Boutarfa algériai olajminiszter pedig azt kérte Trumptól, hogy vessen egy pillantást az olajpiaci árgrafikonra, és vegye észre, hogy a novemberi OPEC-döntés a kvóták csökkentéséről az amerikai vállalatok, az amerikai gazdaság fellendülését is szolgálta. Trump tervei viszont 1,3 százalékos áresést váltottak ki hétfőn az olajpiacon.

Forrás: Vg.hu