A tavalyi adatok a leglassabb globális növekedési ütemet jelzik a tíz évvel ezelőtti válságévek óta. A világgazdaság mindössze 2,2 százalékkal bővült. Az előrejelzések az idén egy kicsit kedvezőbb képet festenek, és 2,5 százalék körüli gyarapodásra számítanak. A rossz hír az, hogy ez a minimális javulás a fejlett világban nem lesz érezhető. Az eurózóna jobb esetben stagnálni fog, 1 százaléknyi előrelépés mellett, az amerikai gazdaság fejlődése pedig belassulhat 2 százalék alá. Ennek megfelelően az idén aligha számíthatunk a globális olajkereslet- és kitermelés tavalyi 1 százalék körüli bővülésének megugrására. A kitermelőknek egyébként sem érdeke a kínálat bővítése, mert ezzel felbillenthetnék a hordónként 60 dollár körül ingadozó globális olajpiac törékeny egyensúlyát. Amit amúgy is kikezdenek majd azoknak az utóbbi 5 évben elmaradt fejlesztéseknek az utórezgései, melyeket az árak megfeleződése váltott ki, és amelyek éppen az idén kezdik majd el kifejteni a hatásukat.
Tengeri olajaduász
Az olajárak hullámvasútjának a beindítása kockázatos húzás, ami visszafelé is elsülhet, és ebben az idén az egyik legnagyobb fogyasztó, az USA sem érdekelt. Egyrészt azért, mert tavaly a legnagyobb kitermelővé és nettó olajexportőré lépett elő a palamezők felhozatalának köszönhetően. Másrészt azért, mert Donald Trump elnök az idén az újraválasztásáért küzd, és az imázsának nem tenne jót, ha elszabadulnának az olajárak.
Trump viszont dönthet úgy, hogy az újraválasztáshoz erőt kell mutatnia, és tovább szigoríthatja a kínaiak elleni szankciókat kiterjesztve azokat az energetikai ágazatra is. Ez igen érzékenyen érintheti az energiaellátásában már most is 20 százalékban importfüggő Kínát. Ráadásul ez a függőség az elkövetkezendő évtizedben törvényszerűen növekedni fog és elérheti az egyharmadot. A kínaiak energiaéhségét azonban nemcsak a hivatalosan 6 százalék körüli növekedés fokozza évente 3-4 százalékkal, hanem azon terveik is, amelyek az energiamixben a földgáz arányát 15 százalékra duzzasztanák egy évtizeden belül. Így ugyanis megszabadulhatnának a környezetet leginkább szennyező szénerőművektől. Ez azonban a kínai földgázimport megduplázódásával is járna, aminek oroszlánrésze megint csak tengeren érkezhetne, cseppfolyósított (LNG) formában.
Az importált energiahordozók jelentős része pedig olyan tengeri útvonalakon érkezik, amelyeket az amerikai haditengerészet felügyel. Vagyis jól ismeri azokat a szűk keresztmetszeteket is, mint például a Malaka-szoros, ahol ezek az útvonalak blokkolhatók. Első lépésként elég, ha az amerikai kormányzat feketelistára tesz néhány olaj-és gáztartályhajókat üzemeltető társaságot. Trump viszont egy kompromisszum keretében megállapodhat Pekinggel amerikai olaj és gáz vásárlásáról is. Ami például kulcsfontosságú lehet az amerikai LNG kapacitások fejlesztéséhez.
A pekingi vezetés ugyan kiadta a parancsot a hazai energiaforrások kiaknázásnak bővítésére, de a kínai állami nagyvállalatok képtelenek lesznek az elkövetkezendő években az energiaimport kiváltására. Különösen akkor, ha az amerikaiak letiltják az olajipari technológiai újdonságok átadását. Ezeket ugyanis általában az USA-ban fejlesztik ki, mivel itt a legkönnyebb pénzhez jutni és a szabályozás sem akadályozza a fejlesztéseket.
Fehér Házi látkép
A célegyenes közeledtével egyre élesedő elnökválasztási kampány általában korlátozza a hatalmon lévő elnök mozgásterét. Ha viszont Trump helyét a jelenleg a demokrata elnökjelöltségre pályázók bármelyike foglalja el, akkor komoly fordulat várható nemcsak az amerikai kül-, de az energiapolitikában is. Míg a mostani elnök támogatja a hazai olaj-és gázipar fejlesztését, addig demokrata ellenfelei egy emberként állnak ki annak korlátozása és a környezetvédelmi szempontok szigorú érvényesítése mellett. Ezen a rostán fennakadhatnak nemcsak olaj- és gázvezeték projektek, de olyan kitermelési engedélyek is, amelyek veszélyesnek minősülhetnek a természetes környezetre, beleértve a vízkészletet.
Nem tudjuk ugyanakkor mi van még Trump közel-keleti politikájának tarsolyában erre ez évre. Ebben a térségben az utóbbi évtizedekben jelentősen megnőtt a fejlett országok mozgástere, mivel nem kell tartaniuk egy, a hetvenes évekhez hasonló olajsokktól.
Nemcsak azért, mert a világ másik legnagyobb kitermelője, Szaúd-Arábia az amerikaiak stratégiai szövetségese lett. Az utóbbi fél évszázadban emellett jelentősen csökkent a fejlett világ gazdaságának nyersanyagigénye is: ma már egy hordó olajból háromszor annyi készterméket lehet előállítani, mint a hetvenes években. Ez a tendencia nemcsak az iparra, hanem a lakosságra is igaz. Az amerikai háztartások száma csaknem 50 százalékkal nőtt 50 év alatt, az energia fogyasztásuk viszont csak 10 százalékkal. Eközben az ipar aránya is visszaesett a felére a hazai össztermékben és mára már csak 12 százalék körül mozog. A fejlett világ fejlődését az idén is a szolgáltatások és a technológiai cégek bővülése határozza majd meg, ami folyamatosan csökkenti a növekedés energiaigényét, korlátozva a szénhidrogének keresletét.
Címlapkép forrása: Photozou
NRGreport, Sz. M.
