Az új konstrukciók és technológiák a közlekedésben számos olyan problémát – mint például az elektromos autó töltőállomások elérhetősége vagy a zajszint – vetettek fel, amelyekkel az elkövetkező években mindenképp foglalkozni kell – írja a CNBC. Az elektromos autók és a nagyobb járművek elterjedése várhatóan jelentős hatással lesz a parkolóházakra is.
A londoni székhelyű Institution of Structural Engineers az év elején tette közzé frissített útmutatóját a parkolóházak tervezésére vonatkozóan. Az átfogó kiadvány minden olyan építményre kitér, ahol autók parkolhatnak – beleértve a többszintes, földalatti vagy lakó- és irodaházakban lévő építményeket -, valamint ezek tervezésének, építésének és karbantartásának metódusaira. Az útmutató a parkolók tervezésében érintett valamennyi érdekelt fél számára készült.
Az egyik lehetséges kérdéskör a járművek terhelésével kapcsolatos. Az intézmény jelentése szerint egy átlagos jármű súlya 1974-ben 1,5 tonna volt – ez 2023-ra közel 2 tonnára nőtt. Ennek magyarázatát az „elektromos és hibrid akkumulátorok, valamint az autók méretének növekedésében” látták.

Az elektromos járművek halmozott terhelése kihívást jelenthet a parkolóházak szerkezetére. (Kép: Canva)
Chris Whapples, az intézmény munkatársa, aki szerzőként és felügyelő tanácsadóként is közreműködött az útmutató készítésében, a CNBC-nek elmondta, hogy a piac néhány csúcsmodellje és SUV-ja már három tonnánál is nehezebb. A júniusban publikált a kiadvánnyal fel akarták hívni a figyelmet arra, hogy egyes parkolóházak a nehezebb járművek súlya alatt összeomolhatnak.
Whapples szerint az utóbbi típusú járművek még többségben vannak, de a nagyobb járművek trendjének nem lehet megálljt parancsolni. „Egyre több SUV-t, nagyméretű autót – fosszilis üzemanyaggal és akkumulátorral működőeket egyaránt – és pickupot látunk, amelyek mind rendkívül nehezek”. Az ilyen járművek halmozott terhelése bizonyos körülmények között kihívást jelenthet a parkolóházak szerkezetére. „Ha egy kisteherautó jelentősen túlterhelt, és a parkolóház szerkezete gyenge, bármikor megtörténhet a katasztrófa” – állította Whapples. – A tervezés és a felkészülés tehát kulcsfontosságú – ezért frissítettük az iránymutatást.”
Ennek egyik módja lehet a garázsok statikai vizsgálata. „Amelyik nem elég erős, azt meg kell erősíteni” – tette hozzá. Lehet, hogy nem mindenhol van szükség megerősítésre, vagy csak egyes elemekre vonatkozóan.” Ha ez az opció megfizethetetlen lenne, Whapples olyan alternatívákat javasol, mint a járművek átvizsgálása, mielőtt belépnének a garázsokba vagy a „nehézsúlyúak” földszinten tartása.
Az elektromos járművekkel kapcsolatban felmerülő másik kérdéskör a tűzbiztonság. Bár az elektromos autók nem gyakran gyulladnak ki, az általuk okozott tűz oltása kihívást jelent. „Az elektromosautó-tüzet eloltani nagyon-nagyon nehéz – különösen, ha az akkumulátor ég, mert olyankor sok energia szabadul fel” – hansúlyozza Whapples.
A tanácsadó úgy gondolja, a sprinkler rendszereknek kulcsfontosságú szerepe lesz a jövőben, különösen a földalatti létesítményekben.
„Bár a sprinkler berendezés nem oltja el az autótüzet, csökkenti a terjedési sebességét a parkolóban, így folyamatosan »oltja« a lángoló autó melletti járművet, és megakadályozza, hogy az is kigyulladjon.” Ez időt ad a tűzoltóknak, hogy a helyszínre érjenek és megszüntessék a tüzet. Whappel azt is kiemelte, hogy bár nagyobb aggodalmat váltanak ki az elektromos autó okozta tüzek, a benzinmotoros autók is képesek úgy kigyulladni, hogy veszélyhelyzetet teremtsenek.

Ha az akkumulátor ég, az elektromosautó-tüzet nehéz eloltani. (Kép: Canva)
Az új típusú és méretű járművek befogadására alkalmas parkolók és garázsok átalakításáról szóló diskurzusok túlmutatnak az Egyesült Királyságon. Az Európai Bizottság, az EU végrehajtó szerve 2023 februárjában munkacsoportot indított, amely a „fedett parkolóházakban lévő töltőpontok tűzbiztos telepítésével” kapcsolatos fejlesztésekkel foglalkozik. A Biztottság az AVERE-vel (The European Association for Electromobility) együtt vezeti a munkacsoportot.
A CNBC-nek küldött közleményében a brüsszeli székhelyű szervezet azt írta, hogy a munkacsoport „célja olyan iránymutatások kidolgozása, amelyek segítik a nemzeti és helyi hatóságokat, hogy végrehajtsák az elektromos járművek befogadására vonatkozó szabályokat a fedett parkolókban, a tűzbiztonság fenntartása mellett”.
A közlemény szerint „az e-mobilitás térnyerése segít az klímaváltozás mérséklésében, ám új kérdéseket vet fel, többek között a súly és a parkolókra gyakorolt hatás tekintetében”.
Az AVERE hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az érdekeltek széles körének – a parkolóház-üzemeltetők, tűzoltók, elektromos járművek képviselői, biztosítók és a töltőpontokat gyártó és üzemeltető vállalatok – bevonásával jöjjön létre a diskurzus.
„Nem létezik minden épületre egyformán alkalmazható megoldás a tűzbiztonság és a súly/méret növekedésének kezelésére. A jövőbeli parkolók szerkezetének megváltoztatása egyszerű, a már meglévő parkolók más kihívást jelentenek. Olyan megoldást kell találni az utóbbiakra vonatkozóan, hogy a parkolóház-üzemeltetők ésszerű költséggel számolhassanak, miközben a tűzbiztonság is nő” – írja a közlemény.
A Nemzetközi Energiaügynökség számításai szerint 2022-ben több mint 10 millió elektromos autót adtak el – ez a szám magában foglalja a plug-in hibrid és akkumulátoros elektromos járműveket is. A párizsi székhelyű szervezet – amelyet sokan a legprominensebb hatóságnak tekintenek az energetikai átállás terén – úgy becsüli, hogy az idén eladott új autók közül közel minden ötödik elektromos lesz.
Chris Whapples hangsúlyozza, hogy nem az elektromos autó-ellenesség vezérli őket. „Az Institution of Structural Engineers nem elektromos autó-ellenes, ahogy én sem. Segíteni szeretnénk az új parkolóházak építésében, hogy valóban megbirkózzanak az elektromos autók és a járművek általános méretnövekedése okozta nehézségekkel.”
Kiemelt kép forrása: Canva
K. Lili